Somogyi Szilárd az Újszínházban rendez musicalt! Jegyek és szereposztás itt!
Fekete István népszerű regénye mozifilmként már siker volt. Ezúttal zenés darabként kerül bemutatásra az Újszínház színpadán. A koppányi aga testamentuma rendezője Somogyi Szilárd lesz.
Ahogyan a Bogáncs, a Vuk vagy a Tüskevár, úgy A koppányi aga testamentuma is, - mely Fekete István első regénye-, a legkedveltebb ifjúsági olvasmányok között szerepel. 1967-ben mozifilm készült belőle. Első színpadi változata szabadtéri előadásként mutatkozott be, mely most újragondolva, még fergetegesebb táncbetétekkel, még több fülbemászó dallammal, kőszínházi ősbemutatóként debütál. És ki ne rajongana a fordulatos, romantikus kalandregényekért? Hiszen együtt izgulhatunk a főhősért, aki kiáll becsületéért, védi a hazáját és harcol szerelméért, egy letűnt, mesés korban, a török hódoltság idején, ahol minden az aga, a török földesúr végakarata, testamentuma körül forog.
ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!
SZEREPLŐK:
BABOCSAI LÁSZLÓ: PAPP ATTILA
Özvegy BABOCSAINÉ, László édesanyja: IVANCSICS ILONA m.v. Jászai Mari-díjas
DUSMATA, Oglu aga lánya: OROSZ CSENGE
CSOMAI, a fonódi végvár kapitánya: SZAKÁCS TIBOR
KALES RUDOLF, a Bolondvár kapitánya: ALMÁSI SÁNDOR
DELLINI, olasz építész: SZOLNOKI TIBOR m.v. Jászai Mari-díjas
JÓSKA, a dalnok, költő: VASS GYÖRGY Jászai Mari-díjas
BOGICS, horvát vitéz, Babocsai barátja: LABANC DÁNIEL
POTYONDI, Babocsai barátja: P. PETŐCZ ANDRÁS m.v.
SZAHIN, az új aga fia: KAZÁRI ANDRÁS
ÖREG MÁTÉ: INCZE JÓZSEF
KIS MÁTÉ: BELEZNAY PÉTER/ LAKATOS SIGMUND SEBESTYÉN
BORGÓ, Kales embere: SZÉNI ANDRÁS
WARTH, Kales embere: JUHÁSZ GYÖRGY m.v.
RIMBÁS, Kales embere: DARÁNYI ÁDÁM
OGLU, a koppányi aga: SZARVAS ATTILA m.v.
Tánckar: Kelemen Márta, Krasnyánszky Bianka, Iszak Dorottya, Háda Boglárka, Zuleta Emese, Szűcs Réka, Végh Zsolt, Tóth Ábel, Tóth Gergely, Császár Örs, Sugár Mátyás, Steer Attila
Díszlet: Somogyi Szilárd
Jelmez: Vesztergombi Anikó
Zeneszerző: Neumark Zoltán
Korrepetitor: Nemessányi Éva
Koreográfus: Lénárt Gábor
Ügyelő: Rozsnyói András, Czeglédi Attila
Súgó: Varga Réka
Rendezőasszisztens: Szarvas Balázs
Rendező: Somogyi Szilárd