Musical is lesz a Pécsi Nemzeti Színházban!

2022.08.23 kovacsad

Musical is lesz a Pécsi Nemzeti Színházban!

Tizenhárom premierrel, köztük több ősbemutatóval várja a közönséget a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2022/2023-as évadban - közölte a társulat igazgatója kedden a baranyai megyeszékhelyen tartott évadnyitó sajtótájékoztatón.

Lipics Zsolt, a színházat tavaly óta vezető Jászai Mari-díjas színművész felidézte: a tavalyi évad sikeres volt, hiszen a koronavírus-járvány lecsengését követően telt házzal zajlottak előadásaik, emellett több díjjal is gazdagodott a teátrum 2022-ben. Az ősszel induló évad újdonságai kapcsán az igazgató közölte: a társulathoz több művész mellett Laklóth Aladár is csatlakozik a 2022/2023 évadtól.
   
Vidákovics Szláven, a teátrum művészeti vezetője ismertette az évad bemutatóit: a nagyszínházban Ken Ludwig Primadonnák című bohózatát és a Chicago című musicalt, a Pécsi Balett tolmácsolásában a Zorba című táncjátékot, Funk Iván rendezésében Molnár Ferenctől Az üvegcipő című vígjátékot láthatja a közönség.
   
Ugyancsak a nagyszínházban mutatják be Rossini A sevillai borbély című operáját Nina Keflin rendezésében, valamint Euripidész Médeiáját, amelyet Bozsik Yvette rendez. A kamaratermi produkciók között folytatódik a tavaly indult - iskolai kötelező olvasmányokat alapul vevő - Ö.K.Ö.R. (Ö.sszes K.Ö.telező R.öviden): a második rész ősbemutatóját Tóth Zoltán rendezi. Szintén ősbemutatóként kerül színpadra Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényének színpadi adaptációja, a Robinson! című ifjúsági darab, amelyet Boráros Szilárd rendez - sorolta a művészeti vezető.

A kamara műsorában két új vígjáték és egy meseopera is szerepel: Bagó Bertalan rendezésében kerül színpadra a Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmjéből készült darab, míg Telihay Péter rendezésében mutatják be Moliere Don Juan című művét. Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című meseoperáját Gulyás Dénes rendezi.

A teátrum stúdiótermében lesz látható Gerhard Dorfer és Anton Zettel A monarchia utolsó hóhéra voltam című monodrámája Bodonyi József rendezésében, Stenczer Béla előadásában. Böhm György a Pécsi Horvát Színházban Kvammen, Nag, Saegrov és Torkelsen Királyrák krumplifészekben című művét állítja színpadra.
   
Gulyás Dénes, a társulat Kossuth-díjas operaigazgatója elmondta: az általa rendezett Jancsi és Juliska című opera mérföldkőnek számít, hiszen a produkcióban a Pécsi Tudományegyetem ének- és zeneművész hallgatói is bemutatkozhatnak.
   
Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok vezetője azt emelte ki, hogy az együttes és a Pécsi Nemzeti Színház kapcsolata az utóbbi időben a korábbiaknál is szorosabbá vált, a zenekar ennek megfelelően az alkotási folyamat tevékeny részét képezi.
   
Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett tánctársulat ügyvezetője arról szólt, hogy a Zorba reflektál a világ jelenlegi történéseire, hiszen azt üzeni: nehéz körülmények, fájdalmak közepette is meg lehet találni az örömöt.
   
Vincze Balázs, a Pécsi Balett művészeti vezetője kiemelte: az évad kezdetén rendezik meg tizenhatodik alkalommal a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, amelyen szeptember 16. és 20. között nyolc társulat előadásait láthatja a közönség.
   
Tóth Zoltán, a teátrum drámapedagógusa a rendezésében megvalósuló, október elején színpadra kerülő Ö.K.Ö.R. II. című produkció kapcsán felidézte: a produkció első része nagy sikert aratott a fiatalok körében, ezért egyértelmű volt a folytatás. Idén a nézőket is segítségül hívja a munkához, hiszen eldönthetik, miként végződjék a darab.
   
A színház produkcióiról, a jegy- és bérletvásárlási tudnivalókról a pnsz.hu, míg a nemzetközi tánctalálkozó programjairól a tanctalalkozo.hu oldalon olvashatók további részletek. Forrás: MTI
 



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024