A piros esernyő hamarosan Budapesten és Győrben is látható lesz

2025.10.20 Kovács Gergely

A piros esernyő hamarosan Budapesten és Győrben is látható lesz

Hatalmas sikerrel mutatták be vasárnap A piros esernyő című zenés mesejátékot a Szentendrei Teátrumban. A produkció igazi családi élményt nyújtott: a gyerekek és a felnőttek egyaránt nagy lelkesedéssel fogadták Pirkó cica, Pumi kutya és barátaik történetét, akik humorral, zenével és szeretettel meséltek a barátságról és az összetartozásról.

Az előadás egyik producere, Bereczki Zoltán így nyilatkozott a bemutató után:
„Közel tíz hónap munkáját mutattuk be vasárnap a Szentendrei Teátrumban. Januárban kezdtünk el beszélgetni Presser Gáborral arról, hogy színpadra álmodjuk A piros esernyőt.
A vasárnapi bemutató izgatott, kacagó és boldog gyermekeit látva mondhatom, nagyon boldog vagyok, hogy létrejött ez az előadás. Nagyszerű játszótársakat találtunk: a Kolibri Színházból tavasszal távozó művészek és alkotók csatlakoztak hozzánk, és velük együtt született meg ez a csodálatos előadás.”
- árulta el a producer, akinek kisebbik lánya, Flóra volt az egyik, aki ihlette az előadást.

Az alkotók lelkes, kreatív munkájának köszönhetően A piros esernyő szerethető bábjai és díszlete szemeket gyönyörködtetett, míg Presser Gábor által írt zenéje a füleket varázsolta el, az előadás mind a gyerekek, mind a felnőttek szívét megérintette. A szerethető történetnek köszönhetően a bemutató hatalmas siker volt. A piros esernyő a következő időszakban még számos alkalommal látható lesz Szentendrén, ezen kívül játsszák Budapesten, az UP Rendezvényközpontban, valamint Győrben és Gödöllőn is. A szervezők több különleges eseménnyel is készülnek: október 26-án az előadást követően töklámpás-készítő közönségtalálkozóra várják a gyerekeket, decemberben pedig a Mikulás is ellátogat a produkcióhoz.

A piros esernyő alkotói – köztük a Kolibri Színház egykori művészei – külön elismerést érdemelnek a magas színvonalú, szívvel-lélekkel készült előadásért, amelyben minden részlet az apróságokból, felnőttekből és örök gyerekekből álló közönség örömét szolgálja. Aki még nem látta Pirkó cicát, Pumi kutyust és a többieket, az idén több helyszínen is találkozhat velük – garantáltan felejthetetlen élményben lesz része!

Az előadás szereplői a Kolibri Színház volt művészei: Alexics Rita, Erdei Júlia, Krausz Gábor, Nizsai Dániel, Nyirkó Krisztina, Rácz Kármen és Rácz Krisztina.

A látványtervező Michac Gábor, dramaturgja Lőkös Ildikó, zenei vezető pedig Darvas Benedek, a rendező munkatársa Gyevi-Bíró Eszter.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS!

Csetényi Anikó - Presser Gábor: A PIROS ESERNYŐ
zenés mesejáték

Szereplők:
Alexics Rita
Erdei Júlia
Krausz Gábor
Nizsai Dániel
Nyirkó Krisztina
Rácz Kármen
Rácz Kriszta
Látványtervező: Michac Gábor
Hangszerelés: Darvas Benedek
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Rendező munkatársas, játékmester: Gyevi-Bíró Eszter
Rendező: Vidovszky György
Koprodukciós partner: Szentendrei Teátrum
Producer: Bereczki Zoltán, Ferenczi Orsolya
A Lepkegyűjtő Produkció előadása.

KÉPEK:
 



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2025