Musicalinfo.hu - Szinetár Dóra új musical szerepet kapott!




  • Szinetár Dóra új musical szerepet kapott!





    Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza musical előadása a Cigánykerék is szerepel a József Attila Színház 2014/2015 évad műsorában. A musicalt 2014. október 4-én mutatják be a színházban.

    A Pécsi Nemzeti Színház társulata vitte színre először, 1984. február 11-én Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza Cigánykerék című musicaljét. A produkció rendezője Szegvári Menyhért volt, évekkel később – 1992 szeptemberében – a Budapesti Kamaraszínház Józsefvárosi Színházában is ő állította színpadra a művet. A Józsefvárosi előadáson látható volt a darabban többek között Vári Éva, Nemcsák Károly, Lang Györgyi és Falusi Mariann is.

    2005. július 28-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt látható a Cigánykerék musical. A musical szereplői közt volt Pápai Erika, Gregor Bernadett, Gergely Róbert és Kaszás Attila voltak. Szakcsi Lakatos Béla musicalje Egerben a Gárdonyi Géza Színházban volt látható.

    A musical a Józsefváros cigányok lakta negyedében, a Dankó tér 12. szám alatti nagy bérházban játszódik. Ide látogat haza az 56-os disszidens Miréna Lock, akinek az életéről épp filmet forgatnak, és úgy érzi, el kell látogatnia gyermekkora helyszínére. Ebben a házban játszódik a szövevényes, fordulatos történet, melyhez társul a szerző kitűnő zenéje.

    A darab már régebben nagy sikerrel ment, ám a szerzők felfrissítették, a mai korra adaptálták és sok új betétdalt szereztek hozzá.

    A József Attila Színház előadásaira ide kattintva lehet jegyeket vásárolni!

    Szereposztás:
    Miréna Lock, színésznő: Náray Erika
    Kanta, bokszoló: Zöld Csaba
    Zakariás, festő: Nagy Dániel Viktor
    Judit, tanítónő: Szinetár Dóra
    Lönci, prostituált: Fila Balázs
    Arany, prostituált: Jónás Andrea
    Ezüst, prostituált: Jakus Szilvia
    Hidegvágó: Ömböli Pál
    Spenót: Chajnóczki Balázs
    Rogers: Gieler Csaba
    Máté: Blazsovszky Ákos
    Bert, rendező: Hajdú László
    Trallala Géza: Bíró Péter
    Rácz Jozsó: Katona János
    Czinder Mókus: Láng József
    Ruzsikám, a felesége: Bodor Németi Gyöngyi
    Szekeres, Judit apja: Botár Endre
    Répás, nyomozó: Lippai László
    Tax, nyomozó: Pásztor Tibor
    Matild: Fehér Anna
    Babus: Molnár Zsuzsa
    Agócsiné: Kocsis Judit
    Herzfield kisasszony: Fabó Györgyi

    Rendező: Böhm György



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: Kovács Gergely
    Dátum: 2014.08.07.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Rómeó és Júlia musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: