Musical és operett bemutató is lesz Debrecenben a Csokonai Színházban!

A 2026/27-es évadban 17 új bemutatóval, 15 műsoron maradó előadással, 7 tantermi előadással és a MagdaFeszttel várják a színházszerető közönséget a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban - jelentették be az évadismertető sajtótájékoztatón kedden a Kossuth utcai teátrumban.
Vadász Dániel, a színház igazgatója elmondta, hogy a műfaji sokszínűség jellemzi a teátrum következő évadát: klasszikus és kortárs drámákat, musicaleket, operákat, operetteket, táncelőadásokat és ifjúsági produkciókat egyaránt felvonultatnak, miközben tovább erősítik közösségi, edukációs és kulturális szerepvállalásukat Debrecenben és a régióban.
Kiemelte azt is, hogy folytatják stratégiai együttműködésüket a miskolci, a szegedi, a nagyváradi és a kolozsvári színházakkal.
A direktor jelezte: a prózai bemutatók között a világirodalom és a magyar dráma kiemelkedő alkotásai egyaránt helyet kapnak. Az évad első bemutatójaként ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében az Izzik a galagonya című ifjúsági komédiát tűzik műsorra szeptember 11-én: a darab a fiatal generáció útkereséséről és közösségi élményeiről szól.
Új bemutatóként láthatja majd a közönség Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámáját Keresztes Attila rendezésében, William Shakespeare III. Richárdját és Tom Schulman Holt költők társasága című művét, mindkét előadást Ilja Bocsarnikovsz rendezi, mint ahogy Barta Lajos Szerelem című drámáját is - sorolták.
Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei műve Tompa Gábor rendezésében, Ken Ludwig Primadonnák című vígjátékát Eszenyi Enikő viszi színre, a kortárs magyar drámairodalmat a Térey János műveiből készült Jeremiás avagy Isten hidege című előadás képviseli, amelynek rendezője Kukovecz Ákos, a Csokonai Színház színművésze - hangzott el.
Vadász Dániel elmondta, hogy az opera műfajában különösen erős évadra készül a társulat: Giuseppe Verdi Traviata című operáját Bakos-Kiss Gábor rendezi, a másik Verdi-mű, Aida, grandiózus szabadtéri előadásként gazdagítja majd a Nagyerdei Szabadtéri Színpad nyári programját. Csajkovszkij Anyeginjét Fejes Szabolcs rendezésében mutatják be.
A zenés színház kedvelői is gazdag kínálatra számíthatnak. Zerkovitz Béla klasszikus nagyoperettje, a Csókos asszony látványos és humorral teli előadásként érkezik a Csokonai Teátrumba. A musical műfaját Leonard Bernstein világhírű West Side Story-ja képviseli Juronics Tamás rendezésében, míg Lehár Ferenc A víg özvegy című operettje a nyári előbemutatók egyik kiemelt produkciója lesz. A Rachel Portman és Nicholas Wright által jegyzett A kis herceg zenés adaptációja pedig a fiatal nézőket szólítja meg a debreceni teátrumban - közölték a tájékoztatón.
Elhangzott az is, hogy két bemutatóval készül a Gradient Kortárs Balett Debrecen: a Hollywood című táncelőadás Domoszlai Edit rendezésében kerül színpadra, míg a Trója című produkció "mitikus történetet dolgoz fel kortárs mozgásszínházi formában".
A Csokonai Ifjúsági Program keretében új tantermi előadásként mutatják be a Káin és Ábel ringbe száll című produkciót, további hét előadás marad az osztálytermi sorozat repertoárján, s az évad során műsoron maradnak a közönségkedvenc előadások is: többek között Az üvegcipő, a János vitéz, a Hegedűs a háztetőn, A dzsungel könyve, a Pillangókisasszony, a Portugál, A salemi boszorkányok és a Tóték.
A Csokonai Nemzeti Színház a 2026/27-es évadban is azt a célt tűzi maga elé, hogy Debrecen kulturális életének meghatározó művészeti központjaként egyszerre őrizze a klasszikus színházi értékeket és nyisson a modern, közösségi, élményalapú színházi formák felé - hangzott el az évadismertető sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: ősszel kilencedik alkalommal rendezik meg a MagdaFesztet, amely a női alkotók és női történetek bemutatására fókuszál.
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, a műsortervből is az derül ki, hogy "karakteres arcéle van a Csokonai Színháznak", amely fontos része a város kulturális közéletének. Forrás: MTI









