Miklós Tibor emlékest Budapesten a Benczúr kertben - Jegyek itt!

2023.06.03 kovacsad

Miklós Tibor emlékest Budapesten a Benczúr kertben - Jegyek itt!

Miklós Tibor emlékest 2023. augusztus 21-én a Benczúr kertben. Jegyek itt!

MA KAPTUK A TÁJÉKOZTATÁST HOGY A KONCERT ELMARAD!!!!

Miklós Tibor író, műfordító, dalszövegíró, rendező, színházvezető, az egykori Rock Színház egyik alapítója és a magyar musical játszás meghatározó alakja volt. Szeptemberben lesz tíz éve, hogy 66 évesen itt hagyott bennünket. Számtalan, ma is játszott népszerű művet alkotott. (Sok szállal kötődött a mai Benczúr Házhoz is).

Nevéhez olyan sikermusicalek kötődnek, mint az Abigél, Báthory Erzsébet, Lady Budapest, Anna Karenina, Sztárcsinálók, de fordítóként az Evita, West Side Story, Fame Nyomorultak, Vápírok bálja, Jézus Krisztis Szupersztár és még számos mű magyar szövegeit is neki köszönhetjük.

Ezen az estén fel- és megidézzük varázslatos egyéniségét, felvillantva sokszínű életművét az általa olyannyira szeretett művészek és új tehetségek közreműködésével. Nem egyszerűen nosztalgikus estére készülünk, hiszen művei, dalai ma is élnek, ma is érvényesek...

Házigazda:
Borsi László (producer-műsorvezető),
Kocsák Tibor (Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, a Madách Színház zenei vezetője),
Várkonyi Mátyás (Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, szövegíró, karmester, az egykori Rock Színház alapító-igazgatója).

 



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024