Hallgass bele a Jekyll és Hyde musical egyik dalába a Budapesti Operettszínház színészeivel!

2022.02.14 kovacsad

Hallgass bele a Jekyll és Hyde musical egyik dalába a Budapesti Operettszínház színészeivel!

A Jekyll és Hyde musical hármas szereposztásban debütál 2022 áprilisában az Operettszínházban. Az előadás egyik legszebb dala most meghallgatható. Dancs Annamari, Széles Flóra, Fekete-Kovács Veronika, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt és Sándor Péter adják elő a dalt.

Frank Wildhorn világsikerű musicalje a Jekyll és Hyde 2022-ban a Budapesti Operettszínházban lesz látható. A hazai közönség számára nem ismeretlen a musical és Wildhorn sem, hiszen nevéhez kötődik például a Rudolf musical és a Vörös Pimpernel is.

A Jekyll és Hyde musical ikonikus dalai még ma is elhangzanak egy-egy musical gálán, azonban a hazai bemutatója óta felnőtt egy újabb generáció és akik valaha mellékszereplőként játszottak a musicalben, ma már főszerepet játszanak. Természetesen olyan művész is akad aki korábban is főszerepet játszott, de most egy másik szerepben debütál majd.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Szereposztás:
Jekyll  és Hyde: Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Sándor Péter
Lucy Harris: Füredi Nikolett, Polyák Lilla, Nádasi Veronika
Emma Carew: Székes Flóra, Dancs Annamari, Fekete-Kovács Veronika, Kelemen Fanni
John Utterson: Mészáros Árpád Zsolt, Kiss Zoltán, Bálint Ádám
SirDenvers Carew: Földes Tamás, Bardóczy Attila, Pálfalvy Attila
Simon Stride: Kerényi Miklós Máté, Szerényi László, Gömöri András Máté
Nellie: Siménfalvy Ágota, Benedekffy Katalin, Faragó Alexandra
Lord Savage: Jantyik Csaba, Németh Attila
Lady Beaconsfield: Sz. Nagy Ildikó, Ullmann Zsuzsa, Prescsák Zita,
Lord Basingstrok: Magócs Ottó, Csere László
Sir Archibald Proops: Petridisz Hrisztosz, Péter Richárd,
Lord Glossop tábornok: Dézsy Szabó Gábor, Csuha Lajos
Spider: György-Rózsa Sándor, Miklós Attila
Polle: Balogh Bodor Attila, Altsach Gergely

Karmester: Oberfrank Péter - Tassonyi Zsolt

Alkotók:
Zeneszerző: Frank Wildhorn
Színpadi ötlet: Steve Cuden és Frank Wildhorn
A eredeti szövegkönyvet és dalszövegeket írta: Leslie Bricusse
Dalszöveg: Valla Attila
Szövegkönyv: Orbán János Dénes
Zenei vezető: Oberfrank Péter
Karigazgató helyettes: Tassonyi Zsolt
Koreográfus-asszisztens: Kapitány Dorottya és Lénárt Gábor
Rendezőasszisztens: Nagy Bea és Tucker András
Játékmester: Angyal Márta
Világítástervező: Dreiszker József
Jelmeztervező: Fekete Katalin
Díszlettervező: Cziegler Balázs
Koreográfus munkatárs: Apáti Bence és Lénárt Gábor
Rendező-koreográfus: Vincze Balázs

Valentin-nap alkalmából készült el a Jekyll és Hyde musical egyik legszebb duettje, a Fogadj el című dal.

Előadják: Dancs Annamari, Széles Flóra, Fekete-Kovács Veronika, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt és Sándor Péter
A videoklipet készítette: Bori Tamás

Online jegyvásárlás ide kattintva!

Videó:
 

További érdekes híreink:

• MusicalPlusz - Férfikiadás Jegyek és fellépők itt!
• Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje musical az Erkel ...
• Rómeó és Júlia musical 2022-ben! Jegyek itt!
• A padlás - Így készült a musical! Videó itt!
• Elisabeth musical 2022-ben Budapesten a Margitszigeten! Jegyek itt!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024