A Pál utcai fiúk musical 2023-ban a Fertőrákosi Barlangszínházban - Jegyek itt!

2023.03.24 kovacsad

A Pál utcai fiúk musical 2023-ban a Fertőrákosi Barlangszínházban - Jegyek itt!

A Pál utcai fiúk musical 2023. június 9-én és 10-én lesz látható a Fertőrákosi Barlangszínházban. Jegyek lentebb!

Kvártélyház Szabadtéri Színház Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián népszerű musicaljét, A Pál utcai fiúkat mutatja be a Barlangszínházban. Az előadás különlegessége, hogy a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézetének hallgatói, illetve a Zalai Táncegyüttes néptáncosai közül kerültek ki a grund őrzői és a vörösingesek.

Molnár Ferenc klasszikusát Tompa Gábor Kornél rendezte, a színművészhallgatók munkáját tanáruk és mentoruk, Uray Péter segítette. Nemecsek, Boka és Geréb legendás figuráját is a növendékek formálták meg, név szerint Szentgyörgyi Dániel, Balaskó Bence és Csabai Csongor. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagjai sem hiányoznak a színpadról, a Kvártélyházban örökös tagnak számító Hertelendy Attila mellett Ticz András is színpadra áll, Janó, a Grund őre, illetve Áts Feri szerepében.

A Pál utcai fiúk musical 2023. június 9-én és 10-én lesz látható a Fertőrákosi Barlangszínházban.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Pál utcai fiúk díszletét Mészáros Tibor, jelmezeit Szőke Julianna jegyzi, a koreográfiáért Kósa Ruben, a Zalai Táncegyüttes vezetője felel. 



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024