Duplázik a Budavári Palotakoncert - Jegyek itt!

2014.06.02 Kovács Gergely

Duplázik a Budavári Palotakoncert - Jegyek itt!

Az idén két estén, augusztus 8-án és 9-én rendezik meg a Budavári Palotakoncert - Operett a Duna fölött című eseményt, amelyen népszerű művek hangzanak el a budai Vár Oroszlános udvarán az operettszínház művészeinek

Az idén két estén, augusztus 8-án és 9-én rendezik meg a Budavári Palotakoncert - Operett a Duna fölött című eseményt, amelyen népszerű művek hangzanak el a budai Vár Oroszlános udvarán az operettszínház művészeinek előadásában. A második alkalommal tartandó esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a produkció rendezője, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója felidézte: a két producer, Vadász Dániel és Nacsa Olivér összefogásával, a színház együttműködésével született meg a rendezvény. Kiemelte: tavaly nagy sikert hozott a koncert és bizonyította, hogy izgalmas, modern műfajról van szó. Ilyen jellegű esemény nem volt az elmúlt 20 évben - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezzel a rendezvénnyel újabb lendületet kap a műfaj.

"Az egyik nagy vágyam az, hogy Budapestet a zenés színházak fővárosává tegyük Európában" - emelte ki. Kitért arra, hogy a magyar operett 2013 decembere óta hungarikum, így a Budavári Palotakoncert a hungarikum ünnepe is. A koncertről Nacsa Olivér ötletgazda elmondta: a nagy érdeklődés miatt az idén kétnapossá válik a rendezvény, így mintegy négyezren láthatják a műsort. A koncerten népszerű operettszerzők, elsősorban Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb dallamai csendülnek fel. A műsorban operettrészletek, köztük a Csárdáskirálynő, a Mária főhadnagy, a Cirkuszhercegnő, A vígözvegy, a Leányvásár, a Mágnás Miska, a Luxemburg grófja, a Viktória, A mosoly országa és a Cigányszerelem dalai is elhangzanak, emellett meglepetés számokat is előadnak a művészek.

Az esten Bordás Barbara, Fischl Mónika, Dancs Annamari, Frankó Tünde, Kállay Bori, Kékkovács Mara, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Brasch Bence, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Vadász Dániel, Faragó András, Peller Károly és Kerényi Miklós Máté lép fel. A művészeket a Budapesti Operettszínház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri Makláry László vezényletével és a 20 fős balettkar is közreműködik a koncerten, amelynek látványvilágát pirotechnikai és mozgóképes elemek teszik egyedivé. Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

Nacsa Olivér tájékoztatása szerint a közmédiával hároméves megállapodást kötöttek. Tavaly az M1-en augusztus 19-én, az állami ünnep előestéjén mutatták be a műsort, amely 1 millió 300 ezer nézőhöz jutott el. A tervek szerint az idén is augusztus végén tűzik műsorra a produkciót.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024