Oliver! musical a Pesti Magyar Színházban! Jegyek itt!

2021.12.08 Kovács Gergely

Oliver! musical a Pesti Magyar Színházban! Jegyek itt!

A Pesti Magyar Színház igazi világsikerrel nyitja a 2022-es évet, a Jászai Mari-díjas Szente Vajk rendezésében érkezik az Oliver! című musical a Hevesi Sándor téri teátrumba. Monumentális díszlettel és fülbemászó dallamokkal vár mindenkit új előadásával január 28-tól a Pesti Magyar Színház.

Charles Dickens nagysikerű regénye, a Twist Oliver több művészt is megihletett már az idők során. Számos festmény és film alapjául szolgált az ikonikus alkotás. A brit Lionel Bart, aki 1960-ban nem akármilyen munkára vállalkozott: egymaga írta az Oliver! című musical szövegkönyvét és zenéjét, amivel kivívta mind a közönség, mind a szakma elismerését. Andrew Lloyd Webber egyenesen a „modern brit musical atyjának” nevezte Bartot. Az előadás 1963-ban, David Merrick rendezésében hatalmas sikerrel debütált a Broadwayn, majd egyike lett a világ legismertebb musicaleinek. 

Az előadást Magyarországon hosszú szünet után először a Pesti Magyar Színház mutatja be a Jászai Mari-díjas Szente Vajk rendzésében. 

„Az előadásunk során a hagyományos, történelmileg hű megközelítés mellett a modernitás, a 21. századi színpadtechnika és látványvilág is nagy hangsúlyt kap. Missziónk ezzel a darabbal az, hogy testközelbe tudjuk hozni a 19. századi Londont, annak ködös, veszélyes, realisztikus és sötét oldalával, miközben a jó olthatatlan világosságára és győzni akarására helyezzük a hangsúlyt. Mindezek mellett, mintegy torzított tükörrel utat mutatunk nézőink számára ahhoz, hogy a darabban szereplőink által megélt életesemények hová vezethetnek, hogyan lehet elkerülni őket, illetve, hogy mindig van esély az újrakezdésre. ” – nyilatkozta a Pesti Magyar Színház szóvivője.

Az előkészületek már javában zajlanak Bravúros szereposztás várható, a címszerepben pedig két fiatal tehetséggel, Farkas Olivérrel és Holló-Zsadányi Normannal ismerkedhetünk meg. A darab fordítója: Hamvai Kornél, a dalszövegeket Tompa Péter jegyzi. A monumentális díszletet Rákay Tamás álmodta meg, a jelmezek Kovács Yvette Alida nagyszerű munkájának eredményei. A koreográfus Túri Lajos Péter, az előadás zenei vezetője pedig Drucker Péter lesz.

A január 28-i bemutató nem mindennapi színházi élménynek ígérkezik. Az Oliver! című musical 12 éves kortól ajánlott. ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2025