Musicalinfo.hu - Voca People - Visszatérnek a barátságos űrlények! Jegyek itt!




  • Voca People - Visszatérnek a barátságos űrlények! Jegyek itt!





    A Voca People már elvarázsolta a magyar közönséget Budapesten és Debrecenben is. A januári siker után decemberben visszatérnek hozzánk "a barátságos kis ufók".

    A VOCA PEOPLE élő színpadi énekes produkció, amely az emberi hang döbbenetes erejét ötvözi a ritmusbeszéd, más néven beat box modern művészetével. A zenekar pusztán az énekhang eszközeivel életre kelti a legkülönbözőbb hangszerek, akár gitár, dob vagy trombita hangját. Az előadás olyan élményt nyújt, amely a zenei virtuozitást a nyolc színpadi előadóművész sziporkázó humorával teszi teljessé.

    A Voca People nyolc művészből áll, ebből három a női hangfekvést képezi (alt, mezzo, szoprán), három a basszus, tenor és bariton illetve kettő minden más hangért felelős. A csapat a barokkon és a klasszikus dalokon át a Titanic betétdalán és az ABBA slágereken keresztül Michael Jacksonig szinte mindenből válogat egy kicsit és az előadást hihetetlen módon töltik meg humorral.

    A Voca People világszerte óriási siker ezt mutatja az is, hogy eddig 15 millió ember fedezte fel őket a YouTuben is. A Voca People a januári sikersorozat után ismét Budapestre látogat.

    ONLINE JEGYVÁSÁRLÁSHOZ KATTINTSON IDE!

    Előadások:
    2014. november 2. 15:00 Budapest, Kongresszusi Központ
    2014. november 2. 19:00 Budapest, Kongresszusi Központ

    Ha nem akarsz lemaradni a Voca People budapesti előadásáról akkor csatlakozz Facebook oldalunkhoz (www.facebook.com/musicalinfo), így elsők között értesülhetsz a Voca People hírekről!


    ID: 2415



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: Call
    Dátum: 2012.06.05.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Rómeó és Júlia musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: