DUPLÁZIK a Demjén musical Baján!

2019.09.10 Kovács Gergely

DUPLÁZIK a Demjén musical Baján!

A musical egy színházi társulat létrejöttét dolgozza fel, különféle emberi sorsokon keresztül. A cél közös, melyhez a hit, a kitartás, az egyetemleges áldozatok, valamint a szeretet vezeti a főhősöket; megalakítva egy új

A musical egy színházi társulat létrejöttét dolgozza fel, különféle emberi sorsokon keresztül. A cél közös, melyhez a hit, a kitartás, az egyetemleges áldozatok, valamint a szeretet vezeti a főhősöket; megalakítva egy új színjátszási formát, amit ma úgy hívnak: lovas színház. A darabban “a szabadság vándorai” maguk a színészek, muzsikusok, komédiások, akik arra tették fel életüket, hogy mindenáron szórakoztassanak ebben az őrülten rohanó, kaotikus világban. Teszik ezt azokkal a csodálatos élőlényekkel, melyek a világ legszabadabb vándorai - a lovakkal.

Vadonatúj eleme Baja város kínálatának a Nemzeti Lovas Színház produkciója. A Petőfi-sziget szeptemberben is benépesül: a teátrum igazi ősbemutatóval érkezik Bajára, olyan előadással, melynek szinte biztos, hogy minden slágerét jól ismerjük, ugyanis Demjén Ferenc, Kossuth-díjas művész közel ötven éves munkásságának egy csodálatos kivonata a színdarab, újszerű köntösbe öltöztetve fantasztikus dalait. A szerzővel és alkotótársával Menyhárt Jánossal egyetértésben született a gondolat, a mű megalkotásában ők is részt vettek. Nagyszabású produkcióra számíthatunk. A csodálatos természeti környezetben színészek és lovak harmonikus összjátékának lehetünk tanúi.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pénteki előadás mellett már a csütörtöki főpróbára is kaphatóak a jegyek! Jegyvásárláshoz kattints ide!

A Szabadság vándorai budapesti előadásaira ide kattintva vásárolhatsz jegyet!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024