Musicalinfo.hu - Városmajori Szabadtéri Színpad 2014-es program és jegyek




  • Városmajori Szabadtéri Színpad 2014-es program és jegyek





    Idén 9 színház előadása kapott meghívást a második alkalommal megrendezésre kerülő Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjába. A nem budapesti színházak legjobb szórakoztató előadásai között a kaposvári, a szombathelyi, a nyíregyházi, a tatabányai, a veszprémi, a miskolci, a pécsi, határon túlról a temesvári és az újvidéki színház egy-egy előadása szerepel.

    A 2014. június 10. és július 17. között megrendezésre kerülő Városmajori Színházi Szemle a Budapesti Nyári Fesztivál kiemelt eseménye, melyet szakmai és idén újdonságként közönség-zsűri is figyelemmel kísér, akik a produkciókat több kategóriában is díjazzák.

    Az idei programot Karsai György egyetemi tanár, kritikus, Pécsi Júlia producer, a KÉK Művészügynökség ügyvezetője és Nagyszentpéteri Miklós, a Magyar Állami Operaház magántáncosa válogatta a fővároson kívüli színházak aktuális repertoárjából, figyelembe véve a teátrumok ajánlásait is.

    Közel 50 előadás megtekintése után az alábbi 9 előadást választották ki:

    39 lépcsőfok – Pécsi Nemzeti Színház (rendező: Horgas Ádám)
    Adáshiba – Veszprémi Petőfi Színház (rendező: Tordy Géza)
    A tanítónő – Miskolci Nemzeti Színház (rendező: Rusznyák Gábor)
    Cudar világ – Weöres Sándor Színház Szombathely (rendező: Czukor Balázs)
    Hippolyt, a lakáj – Csiky Gergely Színház Kaposvár (rendező: Guelmino Sándor)
    János király – Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza (rendező: Keresztes Attila)
    Opera Ultima – Újvidéki Színház (rendező: Kokan Mladenović)
    Parasztopera – Csiky Gergely Állami Magyar Színház Temesvár (rendező: Szikszai Rémusz)
    Rokonok – Jászai Mari Színház Tatabánya (rendező: Hargitai Iván).

    A programból 7 előadást tudunk színre vinni, technikai okok miatt a Rokonok és a János király című előadásokat nem lehet megvalósítani a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

    Idén az is újdonságnak számít, hogy a Szemle időszakában versenyen kívüli előadások is szerepelnek a programban, melyeket ugyanúgy a vidéki színházak aktuális repertoárjából válogattunk. A fehérvári színházból az Indul a bakterház és a Pillangó, Győrből A kripli, Kaposvárról A király beszéde, Veszprémből A kávéház érkezik a Városmajorba.

    A Városmajori szabadtéri Színpadon több gyerek előadás Tündéria, A didergő király, A rátóti csikótojás előadások, valamint a Molnár Dixieland Band és a Benkó Dixieland Band koncertjei is várják a közönséget. A Városmajori Szabadtéri Színpadon látható előadásokra jegyeket ide kattintva vásárolhattok!

    A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a My Fair Lady musical, az Aida és a Carman operák, a Moszkvai Balett előadása és a Dózsa táncjáték (főszerepben Novák Péterrel) valamint Boban Markovic, Bueana Vista Social Club és Lajkó Félix koncertjei várják a közönséget. Jegyek az előadásokra már kaphatóak! Jegyvásárláshoz kattints ide!



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: MTI / Call
    Dátum: 2014.03.14.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Rómeó és Júlia musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: