A Dzsungel könyve musical a "dzsungelben" lesz látható! Jegyek itt!

2020.06.10 Kovács Gergely

A Dzsungel könyve musical a

Idén ismét benépesül a gödöllői erdő, és július végén két alkalommal lesz látható a korábbi években már nagy sikerrel bemutatott „A dzsungel könyve” musical a Gödöllői Erdészeti Arborétumban. Az előadás egy igazán

Idén ismét benépesül a gödöllői erdő, és július végén két alkalommal lesz látható a korábbi években már nagy sikerrel bemutatott „A dzsungel könyve” musical a Gödöllői Erdészeti Arborétumban.

Az előadás egy igazán autentikus környezetben kerül bemutatásra, mely egyetlen épületben, színházban sem reprodukálható.

A nézők egy rövid erdei sétával érik el a színpadon, és már ezen az útvonalon gondoskodnak a "dzsungelérzésről" ütőhangszeres fiatalok, megadva az alaphangulatot. A nézők valódi erdei környezetbe csöppennek, a díszletet maga az Arborétum jelenti a fáival, dombjaival, a kilátszó gyökerekkel, sziklafallal, a völgyön átívelő fahíddal, és ehhez társulnak még az erdő hangjai (madarak, rovarok, szél), megteremtve az igazi "dzsungelhangulatot". Ezt fokozza a rendezés is, amely kihasználja és bejátssza a hely adottságait. A nézőtér melletti domboldalon lehet majd látni fákon csüngő majmokat, leereszkedő farkasfalkát, sőt a tigrisüvöltés is az erdő mélyéről érkezik. A völgy akusztikája, a visszaverődő és beszűrődő hanghatások is különleges módon növelik a nézői élményt. Így szinte elérhető közelségbe kerülnek a nézőkhöz a történések, mindenki saját maga is részese lesz az előadásnak.

A szervezők az arborétum színpadát megemelik, így valamennyi nézőtéri sorból jó rálátás nyílik az eseményekre. A színészek mind mozgásban mind hangokban megtalálják az átmenetet az állat és az emberi karakterek között. Az előadás és a rendezés a felhőtlen szórakoztatás mellett az arra fogékonyaknak igen komoly és aktuális gondolatokkal is szolgál.
ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

Balút, a dzsungel "tanítómesterét" Pálfalvy Attila, a Budapesti Operettszínház művésze, a "nevelőnőjét" (Bagira) Miklós Krisztina, míg Csilt, a dzsungel "plébánosát" Bródy Norbert alakítja. A "polgárság" farkasok megbecsült és irányadó vezetője Akela (Békefi László), amíg a "maffiavezér" Sír Kán (Géczi András) le nem váltja.

A darabot a felnőtté válás történeteként is szokták emlegetni, így Mauglit a szokásoktól eltérően nem egy felnőtt, hanem egy kamasz, Monori Dominik alakítja, aki többek között a Budapesti Operettszínház több darabjában és az óriási nézettséget hozó Kincsem című filmben is megmutatta tehetségét. Érdekessége még az előadásnak, hogy kis Mauglit és a farkaskölyköket 4-5 éves óvodások személyesítik meg, és összesen több mint 40 szereplő áll színpadra.

A jelmezek Molnár Szilvia tervei alapján készültek, és azok színei nagyon egyedi módon jellemzik a karaktereket. Az előadás rendezője Horváth Zoltán.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024