4 éves a Szép nyári nap musical!

2013.07.15 Kovács Gergely

4 éves a Szép nyári nap musical!

A Neoton Família nevét és az együttes által tolmácsolt dalokat hazánkban szerintem mindenki ismeri. Ha a történelem órán el is siklottunk a tény felett, a zenekarnak köszönhetően belénk ivódott, hogy Amerikát a Santa Maria hajóval

A Neoton Família nevét és az együttes által tolmácsolt dalokat hazánkban szerintem mindenki ismeri. Ha a történelem órán el is siklottunk a tény felett, a zenekarnak köszönhetően belénk ivódott, hogy Amerikát a Santa Maria hajóval fedezték fel. Azt is megtanultuk, hogy van egy Don Quijote nevű csodabogár lovag, aki értelmetlen harcot vív a szélmalmok ellen...

Hosszú lenne felsorolni a Pásztor László-Jakab György-Hatvani Emese szerző trió nagyszerű munkáit, amelyeket Csepregi Éváék ismertettek meg az országgal.

A Budapesti Operettszínház alkotó gárdája úgy gondolta, hogy a Neoton dalok méltók rá, hogy egy musical még felejthetetlenebbé tegye őket. 2009-ben így született meg a Szép nyári nap Neoton musical. Ebben az időszakban a színházak éppen nagyon nehéz helyzetben voltak a gazdasági világválság miatt, de a nehéz helyzetére azt a gyógyírt találták ki, hogy alkotásba fognak. Összefogtak és egy csapattá kovácsolódva szívüket, lelküket hozzáadva alkották meg ezt a pop dalokra épülő, tinédzserekről szóló zenés darabot. A körülbelül 150 dalból kiválasztottak negyvenet, amelyekről úgy gondolták, hogy azokból drámai szituációt lehet csinálni. A dalok kiválasztása után megkezdődött a kemény, feszített, ám élvezetes munka. Böhm György és Korcsmáros György tollából született meg az időnként vicces, sokszor azonban drámai, de a nézők érzelmeit mindenképpen valamely irányba elmozdító történet, melyet a Neoton dalai ölelnek körül.

2009. július 15-én láthatták a nézők a bemutató előadást. Somogyi Szilárd rendezésében, Duda Éva koreográfiájával ekkor indult hódító útjára az eredetileg egy nyárra, 15-20 előadásra tervezett musical. S lám csillogó díszletek és lenyűgöző technikai megoldások nélkül is óriási sikert aratott. A hetvenes évek és az iskolai táborok hangulata minden korosztályt megérintett. A nézőtéren ülők, bármilyen idősek is ültek, megértették az üzenetet, amit magában hordoz a Szép nyári nap. S amikor felcsendül a záró dal " Holnap hajnalig " könnyektől fátyolos szemmel, állva tapsol fiatal és idős egyaránt. Az előadásról előadásra megismétlődő hatalmas sikert látva a színház felvette repertoárjára a darabot.

Idén négy éves születésnapját ünnepli s már túl van a századik előadáson, mely a résztvevő nézőknek és a színpadon álló színészeknek is tartogatott meglepetést. A nézők megismerkedhettek egy szereplővel, akinek nevét jól ismerik, hiszen többször elhangzik, de látni sohasem látták, mert végül kimaradt a darabból. Mészáros Árpád Zsolt azaz Kovásznai Ricsi egy jelenet erejéig színpadra lépett. S mint említettem a színészek is részesültek meglepetésben. Rendhagyó módon a bemutatás előtt, a premier napján megjelent egy CD a musical dalaiból, melyeket a szereplők a próbák után éjszaka énekeltek fel. Ez a
CD immár aranylemez lett, s ezt itt hozták a színészek tudomására.

Több mint százszor népesítették be a lázadó, szerelemben égő fiatalok Vágó Zsuzsi, Vágó Bernadett, Peller Anna, Szabó Dávid, Szerényi László, Kerényi Miklós Máté és a musical együttes tagjai az Operettszínház színpadán felépülő paradicsom-feldolgozót és vívták meg egymással és a tábor felnőtt lakóival a harcukat. S bár a szereplők névsora változott a négy év alatt, ennek ellenére a siker rendíthetetlen. Jó hír a musical kedvelőinek, hogy a 2013/2014-es évad sem múlik el a bácsszentmáriai utazások nélkül. Juli, Péter és a többi táborlakó még számtalanszor hátára veszi zsákját és vág neki a felejthetetlen kalandnak.
Az eredetileg tervezett 15-20 előadás helyett lassan a kettőszázadikhoz érkezik a musical. Somogyi Szilárd egy mondatában elhangzott, hogy annyi dal közül kellett választaniuk, hogy akár a második rész dallistája is meglehetne. A fergeteges sikert látva talán érdemes lenne belevágni a folytatásba.

Ha második rész még nem is várja a nézőket, azért érdemes ellátogatni erre az előadásra, hogy részesei lehessenek, ahogy a Neoton máig sláger dalai "újra életre kelnek egy zenés teátrumban".

Írta: Parajdi Szilvia



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024