Új Magyar Musical Pályázat a Madách Színházban!

2020.04.14 Kovács Gergely

Új Magyar Musical Pályázat a Madách Színházban!

A Madách Színház kiemelt feladatának tekinti új magyar musicalek létrehozását és bemutatását. Ebbe az irányába tett következő lépés az újabb Magyar Musical Pályázat elindítása. Mint ismeretes, a Madách Színház eddig két

A Madách Színház kiemelt feladatának tekinti új magyar musicalek létrehozását és bemutatását. Ebbe az irányába tett következő lépés az újabb Magyar Musical Pályázat elindítása. Mint ismeretes, a Madách Színház eddig két Musical Pályázatot tervezett, bonyolított le és fejezett be sikeresen. Az elsőt 2010-ben, a másodikat 2012-ben.

"A musical pályázaton megszületett darabokat nem kizárólag a Madách Színház részére terveztük, hanem felkínáltuk és felkínáljuk valamennyi magyar színháznak, hogy közös színházi kincsünket gazdagítsák. Mindkét musical pályázaton olyan művek születtek, melyek azóta a Madách Színház és más magyar színházak sikeres darabjaivá váltak. A Madách Színházban Bolba Tamás-Galambos Attila-Szente Vajk Csoportterápia című musical comedy-je 175 alkalommal, Vizy Márton-Tóth Dávid Ágoston Én, József Attila című musicalje 82 alkalommal került színre, és jelenleg is telt házakat vonz. A Musical Pályázaton feltűnt darabok közül, többek között Bella Máté-Karafiáth Orsolya Macskadémon-át Gyulán és Szentendrén, illetve az Operettszínházban, Vizeli Csaba-Másik Lehel A púpos című musicaljét pedig Komáromban mutatták be. Az újabb Musical Pályázat útjára indul és azt remélem, hogy a különleges helyzet, a húsvéti nagy ünnep és a kényszerű bezártság inspirálóan is hathat a leendő alkotókra." mondta Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024