István, a király 2015-ben a Királydombon - Jegyek itt!

2014.10.30 Kovács Gergely

István, a király 2015-ben a Királydombon - Jegyek itt!

2015. augusztus 19-én ismét a Királydombon lesz látható a legendás István, a király rockopera. 2015 augusztusában a Királydombon látható előadást egy koncertszerű, félig szcenírozott előadásban tervezik újra színpadra állítani

2015. augusztus 19-én ismét a Királydombon lesz látható a legendás István, a király rockopera. 2015 augusztusában a Királydombon látható előadást egy koncertszerű, félig szcenírozott előadásban tervezik újra színpadra állítani a legendás trióval, azaz Varga Miklós (István) Nagy Feró (Laborc) és Deák Bill Gyula (Táltos). Koppány szerepében Feke Pál, Saroltként Keresztes Ildikó áll a színpadra. Simon Bogárka (Gizella), Radics Gigi (Réka), Homonnay Zsolt (Asztrik) és Kocsis Tibor (Vecelin lovag) lesz látható.

Új hangszerelés is készül az alkalomra és egy rockzenekar élőben kísérné majd az előadást. Szörényi Levente és Bródy János is énekelne a koncerten. Az előadást Alföldi Róbert rendezése után most ismét egy legendás rendezőre bízták, méghozzá most egy olyan színész-rendező koncepcióját láthatnánk, aki már maga is szerepelt az István, a királyban. A választás ugyanis Novák Péterre esett, aki több ízben is kötődik az István, a királyhoz.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Az István, a király még mindig óriási siker, mutatja ezt a korábbi A Társulat előadásának sikere is, amiben egy új István született meg Feke Pál személyében, valamint az is, hogy az István, a király pár éve az Arénát is képes volt megtölteni több alkalommal is. Reméljük a korábbi jubileumi előadáshoz hasonlóan ez a produkció is megjelenik DVD-n.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024