Bemutatóra készül a Madách Színház!

2020.04.27 Kovács Gergely

Bemutatóra készül a Madách Színház!

Bemutatóra készül a Madách Színház! Az új bemutató kapcsán így nyilatkozott Szirtes Tamás: "A Madách Színház Bemutatókra készül! Ez a mondat „békeidőben” a legtermészetesebb, ugyanakkor a leginkább áhított mondat egy

Bemutatóra készül a Madách Színház! Az új bemutató kapcsán így nyilatkozott Szirtes Tamás:

"A Madách Színház Bemutatókra készül! Ez a mondat „békeidőben” a legtermészetesebb, ugyanakkor a leginkább áhított mondat egy színházigazgatótól. Nekünk, színháziaknak a bemutatók adják életünk keretét.
Valójában egy színház bemutatótól bemutatóig tervez, gondolkodik, él. Ezek a bemutatók semmiképpen nem szokásos Madách színházi premierek lesznek. Nem áll rendelkezésünkre díszlet, világítás, jelmez, koreográfia. De van valamink, ami legalább olyan értékes, de talán értékesebb, mint a felsoroltak: az ezerszínű színészi tehetség és az emberi hang, amely kíséret nélkül, a maga természetes szépségében szólal meg.

A színházi bemutató másik varázsa az újdonság. Mindig valami olyannal készülünk, ami eddig még nem volt. Ez a követelmény ezúttal teljesülni fog.

A bemutatók címe: Musical csillagok népdalt énekelnek.

Társulatunk művészei tehetségük újabb színét mutatják be.

A népdal ősi műfaj, pár sorból áll, az emberi érzelmek mély és széles skáláját szólaltatja meg egyszerűen, tisztán, nemesen. A gondolat, a vers, a dallam tökéletes összefonódásának egyidejűsége.

Bemutatóinkra három egymást követő hét péntekén, május 1-én, 8-án és 15-én kerül sor 19.00 órakor a Madách Színház Honlapján, Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján. Mindegyik adás 48 óráig tekinthető meg.

Mindegyik bemutatóban hat művész vesz részt, összesen tizennyolcan.


Az első bemutató szereposztása:

1. Fonyó Barbara: Madárka, madárka

2. Csengeri Attila: Tiszán innen, Dunán túl

3. Gubik Petra: Arra kérem az én Jóistenemet

4. Miller Zoltán: Által mennék én a Tiszán

5. Kováts Kriszta: Kimenék én ajtóm elejibe

6. Sasvári Sándor: A jó lovas katonának

A bemutató előtt Müller Péter író, a Madách Színház dramaturgja mond bevezetőt.

Kérem, tiszteljenek meg bennünket figyelmükkel, és írják meg, mit gondolnak a látottakról.

Szirtes Tamás
igazgató"



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024