Michael Bublé koncert Budapesten a Papp László Sportarénában - Jegyek

2014.03.18 Kovács Gergely

Újabb helyszínekkel bővítette európai turnéját Michael Bublé: a világhírű kanadai énekes 2014. november 2-án a Papp László Budapest Sportarénában is koncertet ad - közölte a szervező Live Nation az MTI-vel. Michael Bublé már

Újabb helyszínekkel bővítette európai turnéját Michael Bublé: a világhírű kanadai énekes 2014. november 2-án a Papp László Budapest Sportarénában is koncertet ad - közölte a szervező Live Nation az MTI-vel.

Michael Bublé már bemutatkozó anyagával, a 2001-ben megjelent BaBalu-val bekerült a kanadai és a brit albumlista első tíz helyezettje közé, a világhírnevet pedig négy évvel későbbi It's Time című lemeze hozta meg. A Call Me Irresponsible (2007) a brit és az amerikai listát egyaránt vezette, a 2009-es Crazy Love három nap után állt az amerikai lista élére és két hétig ott maradt. Három évvel ezelőtti karácsonyi CD-je, a Christmas öt héten át szerepelt az amerikai Billboard lista tetején, legutóbbi, 2013-as munkája, a To Be Loved zsinórban negyedik listavezető albuma. A négyszeres Grammy-díjas énekes, dalszerző még csak 38 éves, de már több mint 50 millió albumot adott el, koncertjei világszerte telt házzal zajlanak, 2010-2012-es turnéján több mint 2 millió rajongó látta műsorát.

Michael Bublé budapesti koncertjére már megkezdték a jegyértékesítést!
Jegyek itt!

Michel Bublé Bécsben is koncertet ad a budapesti koncert után. Részletek itt!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024