Évadnyitó Színházi Korzó 2013-ban az Andrássy úton!

2013.09.10 Kovács Gergely

Évadnyitó Színházi Korzó 2013-ban az Andrássy úton!

A korábbi évekhez hasonló minőséget és koncepciót szeretnénk folytatni az idei évben is. Szeptember 22-én, vasárnap, a Hét záróeseménye az egész napos rendezvény lesz a forgalom elől lezárt Andrássy úton, de ezúttal egy sokkal

A korábbi évekhez hasonló minőséget és koncepciót szeretnénk folytatni az idei évben is. Szeptember 22-én, vasárnap, a Hét záróeseménye az egész napos rendezvény lesz a forgalom elől lezárt Andrássy úton, de ezúttal egy sokkal hosszabb szakaszon: a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Nagymező utcáig!

Az elmúlt két TeARTrum Fesztiválon elsősorban független színházi társulatokkal találkozhattak a színházbarát látogatók, mint például a Trafóval, a Duda Éva Társulattal, a Szkéné Színházzal, hogy csak párat említsünk. A függetlenek mellett ugyanakkor jelen volt több kőszínház is (pl. Katona, Radnóti, Örkény) jegyárusító pavilonjaival, színpadi programjaival. A több mint 80 standnál a látogatók előre megvásárolhatták színházjegyeiket, ismerkedhettek a társulatokkal valamint játékos vetélkedőkben vehettek részt. Közel 30 változatos színpadi programot láthattak a MasterCard – FÜGE színpadán és a Hajószínpadon. Mindemellett táncosok és performerek lepték el napközben az Andrássy utat és környékét. Hol az út közepén, hol egy-egy kirakatban bukkantak fel a táncosok, akrobaták, színészek.

2013-ban csak egy nagyszínpad felállítását tervezik: ezen főként a sétáló közönséget szeretnék prózai valamint zenés-táncos produkciókkal megszólítani.

Az esemény részleteiről természetesen beszámolunk, amint elkészül a részletes program!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024