A muzsika hangja musical hármas szereposztásban lesz látható!

2015.06.30 Kovács Gergely

A muzsika hangja musical hármas szereposztásban lesz látható!

A szenvedélyt és az egyéniséget kereste Zalán János direktor a bemutatkozó színészek előadásában. Meghallgatást tartott a Pesti Magyar Színház A muzsika hangja főszerepeire. A profi színészeknek szervezett casting célja

A szenvedélyt és az egyéniséget kereste Zalán János direktor a bemutatkozó színészek előadásában. Meghallgatást tartott a Pesti Magyar Színház A muzsika hangja főszerepeire.

A profi színészeknek szervezett casting célja természetesen nem a tehetségkutatás volt, hiszen a musicalvilág legnagyobb nevei jöttek el, hogy megcsillogtassák hangjukat és tehetségüket. A háromtagú zsűri - Fekete Mária, a produkció zenei vezetője, Zalán János direktor és Magony Enikő, a színház korrepetitora - azokat a hangokat kereste, amelyek beleillenek A muzsika hangja 2015. november 27-re tervezett bemutatójának koncepciójába.

Zalán János szerint a meghallgatás egyik tanulsága, hogy érdemes néha kimozdítani a színészt szokásos szerepéből, és olyan alakítással megkínálni, amely akár ellentétes megszokott karakterével, a komfortzóna elhagyása ugyanis megújulásra, gondolkodásra ösztönöz. A Pesti Magyar Színház alkotói csapata a fellépőktől nem csupán hangok egymásutánját várta, hanem a választott dalban rejlő érzések és történet átadását, elmesélését.

A muzsika hangja nem egyszerű, negédes szerelmi történet, amely az egykori apácanövendék és a szigorú katonatiszt között szövődik, hiszen a musical a személyes világ értékei - szerelem, a család fontossága, összetartás - mellett a hatalomhoz viszonyulás kérdését is felveti. Von Trapp kapitánynak döntenie kell, elhagyja-e a kényszerítő történelmi helyzet hatására a hazáját, és ez a dilemma haragot vált ki belőle. Máriának pedig a szeretet erejével kell támogatnia a döntésében. Ilyen érzéseket, vagyis a szenvedélyt és a gondolatokban megmutatkozó egyéniséget értékelte a nyertes pályázók esetén a Pesti Magyar Színház zsűrije.

A szereposztás az évadnyitó után válik nyilvánossá, november 27-től pedig kettős és hármas szereposztásban láthatja a közönség minden idők egyik legnépszerűbb musicaljét, A muzsika hangját.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024