Vámpírok bálja 250. előadás 2016-ban! Jegyek itt!

2015.06.16 Kovács Gergely

Vámpírok bálja 250. előadás 2016-ban! Jegyek itt!

A Vámpírok bálja című musicalt Magyarországon, 2007 nyarán a PS Produkció, Simon Edit producer indította el hódító útjára, és rövid időn belül kultikussá vált. A mai napig teltházakkal játsszák a magánvállalkozásban

A Vámpírok bálja című musicalt Magyarországon, 2007 nyarán a PS Produkció, Simon Edit producer indította el hódító útjára, és rövid időn belül kultikussá vált. A mai napig teltházakkal játsszák a magánvállalkozásban bemutatott musicalt mely által a hazai közönség is bepillantást nyer a világ jelentős musicalszínpadain is látható varázslatos, profi módon megalkotott mesevilágába. A produkció nagy népszerűségnek örvend a Budapestre látogató külföldi turisták körében is.

Erdély, vámpírvadászat, szenvedély, misztikum, szerelem, humor és borzongás. Erről szól a 2007 óta sikerrel játszott musical. A rendkívül látványos és szórakoztató, fantasztikus táncjelenetekkel gazdagított musicalt 1997-ben mutatták be Bécsben, óriási sikerrel. A premiert követően a nézők hisztérikusan tolongtak a jegyekért. Az előadást azóta világszerte több millió néző látta.

A kultusz övezte zenés darabot Bécs után Stuttgartban, Hamburgban, a Broadway-n, Varsóban, 2006-ban Tokióban, Obernhausenben, Berlinben, majd ismét Stuttgartban ünnepelhették. 2007-ben Budapestre új változatban jutott el napjaink legizgalmasabb musicalje, és már a magyar verziót láthatta 2009-ben ismét Bécs, majd 2010-ben Antwerpen és 2011 szeptemberében Szentpétervár közönsége is.

2007 nyarán azaz idén 8 éve mutatták be a Vámpírok bálja musicalt. Az elmúlt 8 évben több, mint 200 alkalommal volt látható a musical Pesti Magyar Színházban. Évek óta hagyomány a szilveszteri előadás is, ami idén sem marad el.

Az idei szilveszteri előadás után egy igazán különleges eseményre várják a nézőket. 2016. június 10-én 250. alkalommal lesz látható az előadás.

A téli előadásokra és a 250. előadásra jegyek már kaphatóak ide kattintva!

A kezdetek óta főszereplője a produkciónak Egyházi Géza, akit nemzetközi viszonylatban is az egyik legjobb Krolock gróf megformálójának tartanak a nézők és a szakemberek. Komoly szakmai elismerésnek számít, hogy a budapesti Vámpírok bálja társulatából mostanáig 27 pályakezdő művész kapott külföldi szerződést a produkcióban nyújtott teljesítménye alapján.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024