Musicalinfo.hu - Rómeó és Júlia musical a debreceni Főnix Csarnokban - Jegyek itt!




  • Rómeó és Júlia musical a debreceni Főnix Csarnokban - Jegyek itt!





    Az örök érvényű szerelmi történet a debreceni Főnix Csarnokban elevenedik meg ismét. Tíz év alatt több, mint ötszáz előadást ért meg a darab Magyarországon, ezáltal több százezer néző jutalmazta már vastapssal a produkciót. 2014-ben egy 10 éves jubileumi előadás után a Budapesti Operettszínház egyik legnagyobb sikere, a Rómeó és Júlia musical ismét Debrecenbe látogat.

    2014. február 22-én, több mint 8 év után, lesz ismét Debrecenbe a legendás musical. A párizsi világpremier hatalmas sikerét követően a budapesti teátrum 2004 januárjában mutatta be a musical magyar nyelvű változatát Kerényi Miklós Gábor rendezésében. 2005-ben, Debrecenben is hatalmas sikert aratott az előadás, közel 15.000 néző tekintette meg a darabot. A produkció dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, a musical CD-je 2006-ban platinalemez lett. A Szegedi Szabadtéri Játékokon, monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, a Budapesti Operettszínház sztárjaival bemutatott előadásról DVD felvétel is készült. A musical az elmúlt 10 évben Sopron, Pécs, Debrecen, Szeged és Baja közönségét is ámulatba ejtette és még mindig óriási az érdeklődés rá.

    Az elmúlt években sok fiatal tehetség debütált a darabban, többek között az X-faktor tehetséges sztárja Szabó Dávid, és a Csillag Születikből jól ismert Brasch Bence is szerepet kapott a musicalben. Sőt új beállóként debütált Peller Anna és Kapócs Zsóka, illetve az operett primadonna Kalocsai Zsuzsa is, míg 2013 őszén új szereplő gárda is színre lépett élen az Elfújta a szél musical egyik főszereplőjével Veréb Tamással és az Elisabeth musical új Rudolfjával Gömöri András Mátéval. Természetesen az ősbemutatón látott szereposztás sztárjainak nagy része is folyamatosan játszik még a darabban, hiszen Dolhai Attila, Janza Kata, Csengeri Ottília, Földes Tamás, Csuha Lajos, Németh Attila, Szabó P. Szilveszter, és Mészáros Árpád Zsolt neve már egybe forrt a darabbal. Azonban a debreceni Rómeó és Júlia előadások szereposztását még nem hirdették ki.

    Jegyárak: 3290, 4490, 4990, 5190, 5890, 5990, 6990, 7490, 7790, 9990, 15000 Ft Jegyvásárláshoz kattints ide!

    Előadások:
    2014. február 22. 15:00
    2014. február 22. 19:30

    Helyszín:
    Debrecen, Főnix Csarnok



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: Musicalinfo
    Dátum: 2013.11.05.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Rómeó és Júlia musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: