Szilveszteri Elisabeth az Operettszínházban!

2012.12.30 Kovács Gergely

Szilveszteri Elisabeth az Operettszínházban!

A legendás musical, Lévay Szilveszter és Michael Kunze Elisabeth című alkotása szilveszter napján kétszer is látható a Budapesti Operettszínházban. Az esti előadást követő vacsora, majd rövid óévbúcsúztató gálaműsor után az

A legendás musical, Lévay Szilveszter és Michael Kunze Elisabeth című alkotása szilveszter napján kétszer is látható a Budapesti Operettszínházban. Az esti előadást követő vacsora, majd rövid óévbúcsúztató gálaműsor után az est szereplőivel - köztük Brasch Bencével, Kékkovács Marával - koccinthatnak a jelenlévők. "Alig több mint három hete újítottuk föl a színház egyik emlékezetes sikerét, az Elisabethet, a régiek mellett sok új szereplővel. Szilveszter este például Vágó Bernadett játssza a címszerepet, a Halált a Rudolfból "előléptetett" Dolhai Attila alakítja, Lucheniként pedig Kerényi Miklós Máté lép színpadra" - mondta el az MTI-nek Kerényi Miklós Gábor, a teátrum főigazgatója, a produkció rendezője.

A felújításkor nagyon izgalmas volt látni, hogy milyen friss, 2012-es érzeteket tettek hozzá a figurákhoz az énekes színészek - fűzte hozzá a főigazgató. Véleménye szerint még gazdagabb, érdekesebb lett a játék, Dolhai Attila például olyan alakot formált meg, amilyet eddig még soha: drámait, elmélyültet, összetettet. A társulat három városban vidítja fel szilveszterkor két-két előadásban a nemzetközi publikumot, Frankfurtban a Szépség és a Szörnyeteg című Disney-musicallel vendégszerepelnek, amelynek játszási jogát a német nyelvterületre a Budapesti Operettszínház nyerte el. Essenben pedig operettgálát mutatnak be. "Rendkívül fontosnak tartjuk ezt a missziót, a magyar kultúra jó hírét visszük a világba, hiszen Németországban csak 31-én több mint ötezer nézőre számítunk és ehhez jön még a szépszámú hazai publikum" - hangoztatta Kerényi Miklós Gábor. A főigazgató Münchenből érkezett haza az évbúcsúztatóra, és ahogy a társulat, ő sem pihen. Az újév első napjait már Szentpéterváron tölti, ahol egy április közepén Budapesten tartandó, nagy nemzetközi zenés színházi fesztivált készít elő. "A meghívásainkból is kiderül, hogy Európa egyik legnagyobb zenés színházaként tartanak bennünket számon. Így mi adhatunk helyet a fesztiválnak, amelyre a szentpétervári kollégák a Marica grófnővel, a kolozsváriak A cirkuszhercegnővel neveztek, de természetesen várunk más társulatokat is" - hangsúlyozta.
Az Elisabeth Magyarországon 1996 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon szólalt meg először, és ősszel a Budapesti Operettszínház repertoárjára került. A bécsi ősbemutató 20. évfordulóján, 2012 szeptemberében a Raimund Theater is felújította a darabot.

A Szilveszter Elisabeth előadásra emelt jegyárakkal vásárolhatnak jegyet a nézők a színházban. Az Elisabeth musical további előadásaira pedig online vásárolhatnak jegyet az érdeklődők ide kattintva!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024