Nine musical az Operettszínházban - Szereposztás itt!

2021.09.20 Kovács Gergely

Nine musical az Operettszínházban - Szereposztás itt!

2021 szeptemberében debütál a Nine musical Budpesti Operettszínházbn Dolhia Attila, Szomor György és Homonny Zsolt hármasában. Részletek, jegyek és szerepsoztás lentebb!

Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical. A darabot elkészülte után fél évig kisebb vidéki színpadokon játszották, míg végül 1982. május 9-én megérkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is: a Nine-t 12 Tony-díjjal jutalmazták, többek között a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.

A várhatóan 2021 márciusában bemutatásra kerülő darab egyik különlegessége, hogy bár három szereposztás lesz, az egyes előadások mégis kissé különbözőek, mindhárom bemutatón más jelmezekben tűnnek fel a művészek. A különleges darabban az Operettszínház sztárjain kívül visszatérő művészek és új arcok is feltűnnek, érdemes egy pillantást vetni a színlapra.

Jegyvásárlás itt!

Nine musical szereposztás:
Szereposztás:
Guido Contini - filmrendező: Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Szomor György
Luisa Contini - Guido felesége: Széles Flóra, Szendy Szilvi, Nádasi Veronika
Carla Albanese - Guido szeretője: Gubik Petra, Kékkovács Mara, Dancs Annamari
Claudia Nardi - Guido múzsája: Füredi Nikolett, Polyák Lilla, Janza Kata
Guido anyja: Ullmann Zsuzsa, Kalocsai Zsuzsa, Bánsági Ildikó
Liliane La Fleur - Guido producere: Siménfalvy Ágota, Szulák Andrea, Szilágyi Enikő
Stephanie Necrophorus - újságíró: Vágó Bernadett, Auksz Éva, Benedekffy Katalin
Sarraghina - prostituált: Peller Anna, Papadimitriu Athina, Keresztes Ildikó, Vásári Mónika
A fürdő tulajdonosa: György-Rózsa Sándor, Németh Attila, Földes Tamás
A bíboros: Pálfalvy Attila, Petridisz Hrisztosz, Dézsy Szabó Gábor

Karmester: Bolba Tamás - Makláry László

Alkotók:
Szövegkönyv: Arthur Kopit
Zene és dalszövegek: Maury Yeston
Olaszból adaptálta: Mario Fratti
Magyar nyelvű dalszövegek: Szomor György
Dramaturg: Balázs Zoltán
Zenei vezető: Bolba Tamás
Karigazgató: Szabó Mónika
Koreográfus-asszisztens: Kocsis Tamás
Rendezőasszisztens: Lenchés Márton
Játékmester: Angyal Márta
Világítástervező: Dreiszker József
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Németh Anikó
Koreográfus: Szőllősi András
Rendező: Balázs Zoltán



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024