Sasvári Sándor koncert Budapesten - Jegyek itt!

2020.02.18 Kovács Gergely

Sasvári Sándor koncert Budapesten - Jegyek itt!

Sasvári Sándor zenészi kvalitásaiból is kap ízelítőt a közönség ezen a délelőttön, hiszen nemcsak énekel, hanem több hangszert is megszólaltat, játszik akusztikus, szóló- és basszusgitáron, valamint zongorán is. Sasvári

Sasvári Sándor zenészi kvalitásaiból is kap ízelítőt a közönség ezen a délelőttön, hiszen nemcsak énekel, hanem több hangszert is megszólaltat, játszik akusztikus, szóló- és basszusgitáron, valamint zongorán is. Sasvári Sándor koncertje 2020. március 11-én Budapesten az Óbudai Kultúrális Központban kerül megrendezésre.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Jászai Mari-, Príma-, eMeRTon-díjjal kitüntetett színművész, musicalénekes díjugrató pályafutását énekesként és basszusgitárosként kezdte. A Rock Színház megalakulásától vezető színésze volt a társulatnak, számos jelentős előadás fűződik nevéhez. Az angolul és németül remekül beszélő színész Ausztriában, Németországban, Svájcban és Luxemburgban is vendégszerepelt, ahol Che Guevaraként egész Európa megismerhette. Számos film főszereplője és jó néhány hanghordozó tulajdonosa. Az élő koncert repertoárjában Sasvári Sándor eddigi pályafutásának legnépszerűbb szerepei, dalai mellett olyan ritkán hallható kedvencek is szerepelnek, mint például Billy Joel, Stevie Wonder, Al Jarreau, George Benson, Michael Bublé.

Sasi zenészi kvalitásaiból is kap ízelítőt a közönség, hiszen nemcsak énekel, hanem több hangszert is megszólaltat, játszik akusztikus, szóló- és basszusgitáron, valamint zongorán is.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024