Meseautó és Jézus Krisztus Szupersztár Debrecenben!

2016.06.01 Kovács Gergely

Meseautó és Jézus Krisztus Szupersztár Debrecenben!

Legnagyobb sikereit mutatja be a debreceni közönségnek a Madách Színház a Főnix Rendezvény-szervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel való új együttműködésben, amelynek keretében közös produkciók létrehozását is tervezik. Idén a

Legnagyobb sikereit mutatja be a debreceni közönségnek a Madách Színház a Főnix Rendezvény-szervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel való új együttműködésben, amelynek keretében közös produkciók létrehozását is tervezik. Idén a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát és közös produkcióként a Meseautó című új musicalt mutatják be Debrecenben.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója a teátrum keddi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy reményei szerint egy hosszú távú és jelentős együttműködés első állomásáról van szó.

Elmondta, hogy július 29-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon közös produkcióban mutatják be a Meseautó című új musicalkomédiát. A darabot Vadnay László és Vitéz Miklós Meseautó című filmforgatókönyve alapján Galambos Attila és Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.

Szirtes Tamás hangsúlyozta, hogy a színház küldetésének tekinti a magyar musicalek létrehozását, felhasználva azt a tapasztalatot, amelyet a világhírű musicalek színrevitelekor szereztek. Mint felidézte, két alkalommal musicalpályázatot is hirdettek, és az első pályázat győztese 2011-ben a Csoportterápia című darab lett, amelyet azóta is sikerrel játszanak. A nyertes szerzőtrió második előadása a Poligamy volt, amely szintén műsoron van, ezúttal pedig a Meseautó című film zenés színpadi változatát készíti el, amelyet a debreceni premier után november 18-án a Madách Színházban is bemutatnak.

A Szente Vajk rendezésében látható előadásban Nagy Sándor, Molnár Nikolett, Magyar Attila, Dobos Judit, Simon Kornél, Szerednyey Béla, Trecskó Zsófia és Barabás Kiss Zoltán fog játszani.

Szente Vajk elmondta, hogy izgalmas történetről, fantasztikus darabról van szó, amelynek próbái már elkezdődtek. Az 1934-ben készült film forgatókönyve alapján születő előadásról szólva hozzátette: míg a történet egykor arról szólhatott, hogy egy virágáruslány is elnyerheti a bankigazgató szerelmét, ma máshogy hangolták a darabot, amely az új életek keresgéléséről és arról szól, hogy az emberek más szerepekben is szeretnék kipróbálni magukat.

Szirtes Tamás a Madách Színház számára fontosnak nevezte, hogy a fővárostól távolabb élő nézők is megismerhessék előadásaikat. Mint mondta, a Madách Színház repertoárja az elmúlt években egyre gazdagabb lett, és a nézői igények is növekedtek, így a színház saját játszóhelyein produkcióikat már nem tudják eleget játszani, ezért "megmozdulna" a színház.

Legsikeresebb előadásaikat az ország több nagyvárosában szeretnék bemutatni, ehhez további együttműködő partnereket is keresnek vidéki nagyvárosokban. Az együttműködésektől tevékenységük bővülését remélik, emellett izgalmas feladatot jelenthet számukra a produkciókat akár nagyobb helyszíneken, nagyobb léptékben is bemutatni - tette hozzá az igazgató.

Az első partnerükkel, Debrecen városával és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel való együttműködés keretében Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperáját adják majd elő november 18-án és 19-én a Főnix Csarnokban. Jegyek és szereposztás itt!

A Madách Színházban 2010-ben non-replica változatban - vagyis saját alkotói koncepcióval - bemutatott, két évad óta nem játszott Jézus Krisztus Szupersztárt a Főnix Csarnokban a debreceni közönség újabb változatban láthatja: a nagyobb színpadhoz és nézőtérhez alkalmazkodik az előadás.

A Szirtes Tamás rendezte darabban többek között Feke Pál, Serbán Attila, Gallusz Nikolett, Sasvári Sándor, Csonka András és Kőrösi András lép színpadra.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: a debreceniek nagy várakozással tekintenek a nyári bemutató és a Jézus Krisztus Szupersztár előadása elé. Mint felidézte, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad 1950-ben épült, Kodály Zoltán adta át Székelyfonó című művével a debrecenieknek. Időközben a színpad elhasználódott, de három évvel ezelőtt újjáépült, az utóbbi két évben a Madách Színház előadásait is láthatta már itt a közönség, ahogy más debreceni helyszíneken is.

Debrecen kulturális életében ez a kapcsolat meghatározó - mondta, hangsúlyozva, hogy a város pályázik a 2023-as Európa kulturális fővárosa címre.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024