A Budapesti Operettszínházban dedikál Dolhai Attila!

2018.12.18 Kovács Gergely

A Budapesti Operettszínházban dedikál Dolhai Attila!

Dolhai Attila hazánk egyik legismertebb énekese, aki karrierje során a musicalirodalom számos jelentős szerepét játszotta el és vitte sikerre. Négy év kihagyás után a művész egy duplalemezes válogatással tér vissza, amelyen a

Dolhai Attila hazánk egyik legismertebb énekese, aki karrierje során a musicalirodalom számos jelentős szerepét játszotta el és vitte sikerre. Négy év kihagyás után a művész egy duplalemezes válogatással tér vissza, amelyen a nevével már korábban összeforrt dalok mellett olyan slágerek is felcsendülnek, amelyeket a közönség most először hallhat tőle, néhány szerzemény pedig újszerű köntösben, friss hangszerelésben szólal meg.
A lemez további különlegessége, hogy olyan duettpartnerek közreműködésével készült, mint Janza Kata, Szinetár Dóra, Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi, akik az elmúlt időszakban az énekes állandó társai voltak a színpadon.
A Visszatérés Dolhai Attila különleges ajándéka mindazoknak, akik kedvelik a musical műfaját.

Dolhai Attila 2018. december 21-én pénteken 16.00 órától-18.00 óráig a Budapesti Operettszínház előcsarnokában dedikálja az új lemezt. A CD a helyszínen is megvásárolható lesz, de a már megvásárolt lemezek dedikálására is lesz lehetőség.

ONLINE VÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

Dallista:
VISSZATÉRÉS 1CD TRACKLISTA
1.Szörényi Levente-Bródy János : István a király : Szállj fel szabadmadár 3’30
2.Stephen Sondheim-Arthur Laurent –Miklós Tibor: West side story : Maria 2’53
3.Frank Wildhorn-Leslie Bricusse-Steve Cuden-Valla Attila: Jekyll és Hyde: Eljött az óra 3’00
4.Frank Wildhorn-Leslie Bricusse-Steve Cuden-Valla Attila : Jekyll és Hyde: Ördögi tánc Janza Kata 3’24
5.Andrew Lloyd Webber-Tim Rice : Jézus Krisztus Szupersztár : Getshemane 5’20
6.Tim Rice-Richard Nelson-Björn Ulvaeus-Benny Anderson-Romhányi Ágnes: Sakk: forog velem a kerék 3’42
7.Frank Wildhorn-Jack Murphy-Nan Kinghton- Zöldi Gergely, Kerényi MG, Somogyi Szilárd : Rudolf : Hétköznapi hős 3’42
8.Frank Wildhorn-Jack Murphy-Nan Kinghton- Zöldi Gergely, Kerényi MG, Somogyi Szilárd : 9.Rudolf Értem születtél Vágó Bernadett 3’37
10.Gerard Presgurvic-Galambos Attila-Somogyi Szilárd-Kerényi M.G. Angyal 2’56
11.Gerard Presgurvic-Galambos Attila-Somogyi Szilárd-Kerényi M.G. Teljesség - Szinetár Dóra 3’35
12.Gerard Presgurvic-Galambos Attila-Somogyi Szilárd-Kerényi M.G. : Rómeó és Júlia : Miért fáj 3’37
13.Szakcsi Lakatos Béla-Müller Péter Sziámi-Kerényi M.G.: Szentivánéji álom : Puctal 4’10

VISSZATÉRÉS CD 2 TRACKLISTA
1.Frank Wildhorn-Jack Murphy-Nan Kinghton- Zöldi Gergely, Kerényi MG, Somogyi Szilárd : Rudolf Eljő a perc 2’26
2.Andrew Lloyd Webber-Charles Hart-Richard Stilgoe-Galambos Attila:Az Operaház Fantomja: Az éj zenéje 4’35
3.Claude- Michel Schönberg- Alain Boublin-Richard Maltby-Miklós Tibor : Miss Saigon : Szaxofon duett Vágó Zsuzsi 3’55
4.Claude-Michel Schönberg-Alain Boublin-Jean-Marc Natel-Miklós Tibor: Nyomorultak: Áldott légy 3’15
5.Richard Cocciante-Luc Plamondo_ Földes Tamás-Notre Dame de Paris : Katedrális 3’21
6.Frank Wildhorn-Jack Murphy-Nan Kinghton- Zöldi Gergely, Kerényi MG, Somogyi Szilárd : Rudolf Ez más Vágó Bernadett 3’50
7.Galt McDermot-Gerome Ragni-James Rado-Miklós Tibor : Hair : Megszültél anyám 2’13
8.Lévay Szilveszter-Michael Kunze-Müller Péter Sziámi : Mozart : Zene az vagyok én ! 3’10
9.Dés László-Nemes István: Valahol Európában : Állj elém és nézz reám 4’13 Szinetár Dóra
10.Lévay Szilveszter-Michael Kunze-Müller Péter Sziámi : Mozart : Árnyékdal 3’30



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024