A 2016/2017-es évad bemutatói a Soproni Petőfi Színházban

2016.03.30 Kovács Gergely

A 2016/2017-es évad bemutatói a Soproni Petőfi Színházban

Tizenkét bemutató lesz a 2016/2017-es évadban a soproni Petőfi Színházban, amelynek 25 éves jubileumát is ősszel ünneplik meg - jelentette be a társulatvezető sajtótájékoztatón kedden Sopronban. Pataki András elmondta, hogy

Tizenkét bemutató lesz a 2016/2017-es évadban a soproni Petőfi Színházban, amelynek 25 éves jubileumát is ősszel ünneplik meg - jelentette be a társulatvezető sajtótájékoztatón kedden Sopronban.

Pataki András elmondta, hogy továbbra is szeretnének minden korosztályt elérni a legkülönfélébb műfajú előadásokkal, változás csupán a bérletrendszerben lesz; a következő évadtól ugyanis a felnőtt kombinált bérletben egy produkció kamaraszínházi darab lesz - részletezte a színigazgató.

A felnőtteknek szóló bérletben, a 2016/2017-es évadban négy nagyszínházi és egy stúdiószínházi előadás szerepel. Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját koprodukcióban, a Pesti Magyar Színházzal együttműködve mutatják be. Rendezője Kéri Kitty, az egyik főszereplő Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész. Ez a darab a fővárosi társulat műsorkínálatában már most is szerepel - tette hozzá Pataki András.

A második bemutató Ingmar Bergmann Őszi szonátája lesz, a stúdiószínházi produkciót játszották már többek között a Vajdaságban is. A harmadik felnőtt bérletes előadás a soproni társulat egyik legnagyobb zenei vállalkozásának ígérkezik, Csajkovszkijtól A diótörőt viszik színre. A klasszikus táncmű rendező-koreográfusa a Harangozó-díjas William Fomin lesz. A darabban élő zene szólal meg, főleg soproni művészek közreműködésével.

William Shakespeare Machbeth című tragédiája Katona Imre rendezésében kerül színpadra, míg a My Fair Lady szintén koprodukcióban készül - fejtette ki az igazgató.

Pataki András arról is beszélt, hogy Ács Tamás a tantermi színházi program részeként, vagyis iskolai helyszínen Babits Mihály Jónás könyvét adja majd elő a köziskolásoknak meghirdetett bérlet keretében.

A dzsungel könyvét a nagyszínházban Pataki András rendezi, a Dés László-Geszti Péter-Békés Pál szerezte musical a fertőrákosi Barlangszínház nyári műsorkínálatában ugyancsak szerepel - fűzte hozzá a főrendező.

A felsős iskolásoknak szóló bérlet szintén kombinált. A dzsungel könyve és A diótörő mellett a Kövek című darabot láthatják, Molnár Anikó rendezésében, valamint iskolai helyszínen Anna Gavaldától a 35 kiló reményt. Az alsósoknak Oscar Wilde Csillagfiú című művét mutatják majd be. Az óvodásoknak számára pedig többek között egy bábszínházi előadással, valamint a Soproni Pendelyes Táncegyüttes produkciójával készülnek.

Sopron közgyűlése 1991-ben döntött arról, hogy létrehozza az önálló Soproni Petőfi Színházat. Az évforduló alkalmából őszre például színháztörténeti kiállítást terveznek, a közönség megnézheti majd a Magyar Állami Operaház Figaro-előadását vagy éppen a Ghymes együttes produkcióját is - sorolta Pataki András.

Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője arról beszélt, hogy egy különleges művel készül, amely az építészet és a tánc találkozását mutatja majd be. A koreográfiákat építészeti elemekre, geometriai formákra építi fel - árulta el a részleteket. A Labirintus című művet a soproni közönség ősszel láthatja, szintén a jubileumi program részeként.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024