A Ghost musical útja Londontól Budapestig!

2013.04.14 Kovács Gergely

A Ghost musical útja Londontól Budapestig!

Szabó Szandra Ghost a világban Mindannyian kíváncsian várjuk, hogy milyen darabot állít elénk az Operettszínház rutinos és remek társulata. Bár könnyű dolguk nem lesz, hiszen a több Oscar-díjat is begyűjtő Ghost

Szabó Szandra
Ghost a világban

Mindannyian kíváncsian várjuk, hogy milyen darabot állít elénk az Operettszínház rutinos és remek társulata. Bár könnyű dolguk nem lesz, hiszen a több Oscar-díjat is begyűjtő Ghost filmemlékezetes maradt azok számára, akik látták. Egyfelől roppant drámaiságot tapasztalhattunk a halál erejével küzdő szerelmesek kapcsán, másfelől remekül oldotta a feszültséget az ál-majd-valódi médium élettel és túlvilággal való csatája. A kiváló szereplő gárda feledhetetlenné tette a mozit, és félő mindig egy kasszasikerhez nyúlni és valamilyen formában átdolgozni azt. A londoni premieren Lisa Niemi, Partick Swayze özvegye is megjelent barátai tanácsainak ellenére. Swayze halála óta visszahúzódóan élő táncosnő viszont az első mondattól nem tudta visszatartani a könnyeit az előadás és emlékei hatására.

Néhány néző a film musicallé adaptálása közben felháborodott bizonyos szereplők megformálásán, vagy megzenésítésén. Sok támadás érte a ’kórházi szellem’ blues-os szólóját Sam halála után közvetlenül, vagy a ’metró szellem’ helyettesítését egy alvilági punkkal, aki rappelni kezd. Bárhogy is nézzük egy ilyen klasszikus film musicallé alakítása járhat olyan elemekkel, amellyel nem minden rajongó ért egyet. A Broadway előadást az amerikai lapok sem hagyták szó nélkül, amelyek lenyűgöző látványos, technikailag remek produkcióról számoltak be, azonban felejthető pop dalokat és elhanyagolt lelki szálat is emlegettek. Pozitív bírálói szerint a darab dicséretére válik az adaptált forgatókönyvből való kiváló rendezés (Matthew Warchus), amely egy alkotónak sem lenne könnyű falat. A fogadtatás, mint a hogy a fentiekből is láthattuk, roppant ellentmondásos volt. Az eltelt idő
alatt azonban, a 2011-es Manchester-i, West End-i bemutatót követően 2012-ben a Broadway-ra is eljutott musicalt több díjra is jelölték, bár nem került be a leghosszabban futott darabok közé ezekben a színházakban. A West End-en 2012 októberének elején játszották utoljára, ahol mintegy 500 előadást ért meg. Bár a rendező maradt, néhány dal megváltoztatásával kívánták elérni a tengerentúlon az osztatlan sikert. A darab főszereplői Richard Fleeshman and Caissie Levy vitték tovább Amerikába is alakításukat, itt egészült ki a szereplőgárda Da’Vine Joy Randolp-val, a közönség maradéktalan sikeréhez nem volt elég. A Lunt-Fontanne Theatre közel fél év alatt be is fejezte a darab játszását mintegy 136 előadást követően.

Aligha nem az Oda Mea Brown névre keresztelt látnok kapta a legnagyobb figyelmet. A Broadway-n az őt játszó Da’Vine Joy Randolph sikere volt leginkább kimutatható. Jelölték számos díjra, többek között a legjobb női musical mellékszereplő Tony-díjra, valamint kritikusok díjára is. A 2013-ra tervezett amerikai turnét sajnos visszamondták a kedvezőtlen debütálást követően, ám idén Angliában még megtartják a Cardiff-i indulással tervezett országjáró körutat, amely 2013. április 10-én startolt.

A Ghost nem túl hosszú West End-i karrierje azonban sok figyelmet kapott. A darab részese volt annak a Pop goes the musical című sorozatnak is, amelyben ismert pop sztárok álltak be egy-egy dal erejéig valamelyik híres darabba. Ilyen előadók voltak a Sugarbabes, Melanie C és Peter André is. A jótékonysági előadások során az előadók jótékonysági célból részt vettek a darabok próbáin és egy-egy előadásán színpadra is léptek a musical szereplők bőrébe bújva. A Ghost-ban így Peter André tűnt fel a híres dal, az Unchained Melody erejéig. Molly a rádióban hallja meg az egykori barátjával közös dalát. Bár nem látja, Sam még ott van vele és szüksége van rá, nagy szüksége van a szeretetére.

http://www.youtube.com/watch?v=UeAnZq1dDcA

Korábban az első idegen nyelvű bemutatóra Hollandiában, Utrecht-ben készültek 2012 augusztusában, ám a darab túl korai lefutását a Broadway-n és Angliában úgy értékelték a producerek hogy egyelőre nem mutatják be Ghost-ot. Hasonló produceri indokok vezettek ahhoz is, hogy a 2013-as ausztrál bemutatót is elhalasztották.
A Brodway-i rövid karrier azonban nem garancia semmire, ezt tapasztalhattuk korábban az Amerikában oly keveset futott és még kevésbé szeretett Vámpírok bálja esetében is. Míg a musical a tengerentúlon kudarcba fulladt, Közép-Európában mégis hatalmas sikerrel adják elő évről évre (ebben az időszakban is). Rengeteg múlik a színpadra állító színházon, rendezőn és természetesen a darab főszereplőin is.

Az angol nyelvű premierek után Magyarországon először volt látható a musical idegen nyelven egy non replica verzióban és tervben van egy olasz premier Milánóban illetve Ázsiában is bemutatkozik a musical Szöulban. A musical női főszerepét egy koreai popsztár játssza, de a tervek szerint a musical bemutatásra kerül Olaszországban, Németországban, Braziliában, Japánban és Kínában is. A musical hazai premierje után az előadásra akkora volt az érdeklődés, hogy a színház bónusz előadásokat szúrt be az eredetileg meghirdetett műsorba. A Ghost musical így a bemutató után egy hónap alatt több mint 20 alkalommal volt színpadon és szeptember 19-től ismét látható lesz a Budapesti Operettszínházban. Online jegyvásárláshoz kattints ide!

Ghost musical szereposztása:
Sam Wheat: Dolhai Attila / Kerényi Miklós Máté
Molly Jensen: Vágó Bernadett / Muri Enikő
Oda Mae Brown: Szulák Andrea / Peller Anna
Carl Brunner: Mészáros Árpád Zsolt / Szabó Dávid
Willie Lopez: Németh Attila / György-Rózsa Sándor
Metró szellem: Szabó P. Szilveszter / Brasch Bence
Kórházi szellem: Földes Tamás / Józsa Imre
Clara: Vörös Edit / Kisfaludy Zsófia
Louise: Bori Réka / Czigány Judit
Miss Santiago: Siménfalvy Ágota / Ullmann Zsuzsa


Rendező: KERO - Kerényi Miklós Gábor
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Díszlettervező: Khell Csörsz
Jelmeztervező: Velich Rita



Jegyárak: 1400, 2200, 2500, 5900, 6400, 7500, 10000, 12000 Ft Jegyek itt!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024