István, a király a Jókai Színházban Békéscsabán!

2013.08.27 Kovács Gergely

István, a király a Jókai Színházban Békéscsabán!

Az István, a király rockopera bemutatójával kezdi a 2013/2014-es évadot szeptember 27-én a Békéscsabai Jókai Színház a Montmartre-i Ibolya című operett helyett - jelentette be Fekete Péter, a színház igazgatója kedden. A

Az István, a király rockopera bemutatójával kezdi a 2013/2014-es évadot szeptember 27-én a Békéscsabai Jókai Színház a Montmartre-i Ibolya című operett helyett - jelentette be Fekete Péter, a színház igazgatója kedden.

A történelmi rockopera Szent István téri előadása Zsuráfszky Zoltán rendezésében fergeteges sikert aratott augusztus 20-án Békéscsabán és öt nappal később augusztus 25-én Kolozsváron is több tízezer embert vonzott - idézte fel az igazgató a sajtótájékoztatón. A műsorváltozást Fekete Péter a közönség visszajelzéseivel indokolta, szerinte a szakma részéről is többen jelezték igényüket a darab kőszínházi bemutatójára.

Kiemelte: a szabadtéri előadás rendezője, a Honvéd Táncegyüttes művészeti vezetője, Zsuráfszky Zoltán adaptálja a rockoperát a Jókai színház nagyszínpadára a bemutatóhoz hasonló szereposztásban. Megegyeztek a Zikkurat ügynökség vezetőjével, Rosta Máriával arról is, hogy a hiányzó szerepeket a társulat tagjai éneklik. Terveink szerint a táncos jeleneteket is döntően a színház és a helyi tánciskola művészei adják elő - fogalmazott az igazgató.

Hozzáfűzte: a bérletes nézők a szeptemberre tervezett Kálmán Imre–Julius Branner–Alfred Grünwald Montmartre-i Ibolya című operettet később láthatják. A színház kész arra is, hogy egy másik színház vendégjátékaként hozza el Békéscsabára a három felvonásos operettet. Az előadásban szereplő színészek, rendezők díszlettervezők és más munkatársak érdekei nem sérülnek, új feladatokat, szerepeket kapnak - magyarázta Fekete Péter.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024