Két musical premier is lesz Székesfehérváron a 2013/2014-es évadban!

2013.04.17 Kovács Gergely

Két musical premier is lesz Székesfehérváron a 2013/2014-es évadban!

Hat nagyszínpadi, két stúdió- és két kamaraszínházi előadást láthat a közönség a jövő évadban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, amelynek társulatához nyolc új tagok is szerződik. A Vörösmarty Színház szerdai

Hat nagyszínpadi, két stúdió- és két kamaraszínházi előadást láthat a közönség a jövő évadban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, amelynek társulatához nyolc új tagok is szerződik.

A Vörösmarty Színház szerdai budapesti sajtótájékoztatóján bemutatták a társulat új tagjait: Cserhalmi Györgyöt, Földes Esztert, Törőcsik Franciskát Varga Máriát, valamint a Nemzeti Színháztól Székesfehérvárra szerződő Gáspár Sándort, László Zsoltot, Makranczi Zalánt és Radnay Csillát. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elmondta: a színház vezetője elé azt a célt tűzték ki, hogy teremtse meg, építse fel azt a vidéki színházat, amelyet "a színháznak" lehet a következő évtizedekben nevezni. Ehhez Székesfehérváron a keretek rendelkezésre állnak.


Szikora János igazgató kiemelte: Székesfehérváron nem egyszerűen egy új színházi évad kezdődik, hanem egy új színházi időszámítás. "Olyan falak között játszunk, ahol nem kisebb személyiség játszott, mint Déryné és Petőfi Sándor" - emlékeztetett, kiemelve, hogy itt szólalt meg először Shakespeare magyar nyelven, a Lear királyt játszották. "Szeretnénk ezt a szellemi és művészi rangot visszaszerezni ennek a színháznak" - fogalmazott Szikora János, hozzátéve, hogy egy színházban mindig az ott együtt dolgozó művészek teremtenek korszakot.

Mint mondta, a jövő évadot a művészi sokszínűség és a műfaji sokrétűség jellemzi. A Vörösmarty Színház a 2013/2014-es évadban a nagyszínpadon Rideg Sándor Indul a bakterház című komédiáját és Shakespeare Lear király című tragédiáját is bemutatja, mindkét darabot Bagó Bertalan rendezésében. Mark Twain-Döme Zsolt-Szurdi Miklós Koldus és királyfi című musicaljének ősbemutatóját is láthatja a közönség Szurdi Miklós rendezésében, Alain Boublil-Claude-Michel Schönberg A nyomorultak című musicaljét pedig Szikora János állítja színpadra. Mihail Bulgakov Mester és Margarita című regényét Hargitai Iván rendezésében viszik színre, Móricz Zsigmond-Háy János Sárarany című művét is műsorra tűzik, az ősbemutató rendező-koreográfusa Horváth Csaba.

A stúdiószínpadon Moliere A fösvény című komédiáját szintén Hargitai Iván állítja színpadra, David Pownal Mesterkurzus című színművét Cserhalmi György rendezésében mutatják be. A Pelikán Kamaraszínházban Tasnádi István Cyber Cyrano című darabját Tóth András állítja színpadra, Faragó Béla-Matuz János Netti és a kincses sziget című zenés mesejátékának ősbemutatóját pedig Matuz János rendezi. Szikora János elképzelése szerint Székesfehérváron a színház falai kitágulnak és legfontosabb, közösségteremtő funkciója teljesedhet ki. A sajtótájékoztatón beszámoltak két olyan projektről is, amely túlnő a színház falain: a fiatal nemzedék színházi nevelését célul kitűző Atlantis programról és a Koronázási Ünnepi Játékokról, amelyet augusztusban rendeznek meg.

Szikora János az MTI-nek elmondta: a színház költségvetése 2013-ban 900 millió forint fölött van, amelynek körülbelül egy-egy harmadát teszi ki az önkormányzati támogatás, a saját bevétel és az állami támogatás. Országos viszonylatban a székesfehérvári színház önkormányzati támogatása nagyon jó - mondta, hozzáfűzve: örül annak, hogy végre van egy hely, ahol nem állandóan a pénz a téma, hanem a tartalom. "A székesfehérvári önkormányzat hozzáállása a színházához példaértékű" - jegyezte meg a színigazgató.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024