Már kaphatóak a jegyek a Vámpírok bálja musical 2015-ös előadásaira!

2014.09.05 Kovács Gergely

Már kaphatóak a jegyek a Vámpírok bálja musical 2015-ös előadásaira!

2015-ben is várja a PS Produkció népszerű csapata a vámpír fanokat a Vámpírok báljára, a Pesti Magyar Színházba. A legendás musical több mint 200 alkalommal került színpadra eddig egy folyamatosan frissülő és visszatérő

2015-ben is várja a PS Produkció népszerű csapata a vámpír fanokat a Vámpírok báljára, a Pesti Magyar Színházba. A legendás musical több mint 200 alkalommal került színpadra eddig egy folyamatosan frissülő és visszatérő szereplőgárdával.

A magyar produkció dalai számos gálán is felcsendültek már, de mindegyik közül talán a legjelentősebb szereplésük a 2010-es Operabál volt, ahol varázslatos hangulatot csináltak és az Operabál nemzetközi közönsége körében óriási sikert arattak. Az Operabálra is számos rajongó követte őket, mert a rajongók mindig nagy örömmel fogadják a produkció meglepetéseit. Ennek köszönhető az is, hogy számos jubileumi előadást és vámpírtalálkozót illetve kulisszajárás mellett mára már hagyományosnak tekinthető szilveszteri előadással lepik meg a hálás nagyérdeműt.
A 2015-ös téli szezon is december 31-én indul egy délutáni és egy Szilveszteri előadással.

A Szilveszteri előadásra és a Vámpírok bálja 2015-ös előadásaira már megkezdték a jegyek értékesítését is! Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

A Vámpírok bálja 2015-ös téli szezon előadásai:
2014. december 31. szerda, 15.00 óra
2014. december 31. szerda, 19.30 óra
2015. január 2. péntek, 19.00 óra
2015. január 3. szombat, 15.00 óra
2015. január 3. szombat, 19.30 óra
2015. január 4. vasárnap, 15.00 óra



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024