Radics Gigi koncert - Sztárvendég Serbán Attila - Jegyek itt!

2013.10.01 Kovács Gergely

Radics Gigi koncert - Sztárvendég Serbán Attila - Jegyek itt!

2013-ban ismét Radics Gigi koncert a MOM Kultúrális Központban! Radics Gigi a Megasztár győztese volt 2012-ben és azóta egyre nagyobb sikereket ér el. 2012 ősz végén jelent meg az első nagylemeze is, amiről rögtön egy sláger a

2013-ban ismét Radics Gigi koncert a MOM Kultúrális Központban!

Radics Gigi a Megasztár győztese volt 2012-ben és azóta egyre nagyobb sikereket ér el. 2012 ősz végén jelent meg az első nagylemeze is, amiről rögtön egy sláger a ráiók kevencévé vált. A Vadonatúj érzés című dal magyar verziója mellett
az angolnyelvű verziója a Daydream is hallható a rádiókban. Gigi másik dala, ami szintén két nyelven hallható a CD-n bekerült a legjobb 30 dal közé az Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjében. A 2013-as év igazi díjesőt hozott Giginek: az év énekesnői kategóriában a VIVA Comet gömbje mellett a Bravo Ottó két aranyszobrát is hazavihette.

2013. december 6-án Radics Gigi „Barna lány” című koncertjére invitálja a közönséget a MOM Kulturális Központ Színháztermébe, ahol az énekesnő több zenei meglepetést tartogat a két órás előadása során.

A Mikulás napjára meghirdetett koncerten nem maradhat el az ajándékozás - ezen az estén több Radics Gigi dalpremiernek lehet fültanúja a közönség. A koncerten a címadó „Barna Lány” dal mellett a „zenei puttonyból” több új saját dal is előkerül. A magas színvonalú zenei kivitelezésre garancia, Gigi állandó zenekara mellett, a Modern Art Orchestra közreműködése. A show további fokozása érdekében egy nemzetközi táncos formáció, a Zumba Stars is feltűnik a színpadon. Az est meghívott vendége a Madách Színház jól ismert művésze, Serbán Attila, akivel Gigi korábban már óriási sikert aratott Pécsett a Pannon Filharmonikusok kíséretében.


Jegyárak:
3900Ft, 4900Ft, 5900Ft Online jegyvásárláshoz kattints ide!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024