Musical a Vándorfesztivál műsorán!

2011.11.09 Kovács Gergely

Musical a Vándorfesztivál műsorán!

A Vándorfesztivál a 2008/2009-es évadban azzal a céllal jött létre több vidéki színház közreműködésével, hogy a különböző magyarországi városokban működő színházi kultúrák megismerjék egymást, illetve a nagyérdemű

A Vándorfesztivál a 2008/2009-es évadban azzal a céllal jött létre több vidéki színház közreműködésével, hogy a különböző magyarországi városokban működő színházi kultúrák megismerjék egymást, illetve a nagyérdemű közönségnek egy színházi fesztivállal kedveskedhessenek.

A kezdeményezéshez hét város: Veszprém, Szolnok, Sopron, Békéscsaba, Debrecen, Győr és Kecskemét csatlakozott. A Vándorfesztivál rendje szerint a vendégek mindig saját költségükön viszik el a produkciókat, a bevétel pedig a befogadó színházat illeti meg. Nincs semmilyen műfaji megkötés, bármilyen produkciót szívesen látnak vendégül.

Idén Kecskemét ad teret a Fesztiválnak 2011. november 22 és 29. között. Változatos prózai és zenés darabokkal várják az érdeklődőket. A sort a veszprémi Petőfi Színház kezdi november 22-én, az Értelem és érzelem című előadásával, melyet nemrégiben mutattak be. November 23-án a szolnoki Szigligeti Színház Hajnalban, délben, este című darabját láthatják a nézők. 24-én a soproniak Kései találkozás című előadása érkezik Huszti Péterrel és Piros Ildikóval, míg 26-án a Békés megyei Jókai Színház Kapj el című kamaramusical produkciója lesz műsoron Szomor György és Balogh Anna főszereplésével. November 27-én a debreceniek négyszereplős darabja, a Fodrásznő következik, mely a 2010-es POSZTon többek között a LEGJOBB ElŐADÁS DÍJ-át kapta meg, 28-án pedig a Győri Nemzeti Színház Pikáns zsoltár című darabját játsszák a Nagyszínpadon, Pápai Erika főszereplésével. A darab a kecskeméti születésű Mezei Mária életét mutatja be. November 29-én a fesztivál záró előadását a kecskeméti társulat adja Az Egérfogó című darabbal. A hagyományokat folytatva ezen napon lesz az előző évi díjak kiosztása. Szintén az utolsó előadás után hirdetik ki az idei fesztivál legjobb előadását és legjobb színészeit, melyet a közönség soraiból választott zsűri dönt el.

Ha nem akar lemaradni az előadásokról, akkor vásároljon jegyet már most! A jegyek már online vásárolhatóak ide kattintva!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024