Musicalinfo.hu - Mit láthatunk az Operettszínházban a 2012/2013-as évadban?




  • Mit láthatunk az Operettszínházban a 2012/2013-as évadban?





    Csillagok éve címmel kihirdette a 2012/2013-as évad bemutatóit a Budapesti Operettszínház. A Budapesti Operettszínház következő évadjának tervét ismertették hétfő este a Kogart-házban, s egyben átadták hat kategóriában a Csillag-díjakat is.

    A Csillagok éve elnevezést adták a műsortervnek, mert a premierek szerzői, a művek értéke és a társulat művészei egyaránt rászolgáltak a csillag minősítésre - magyarázta a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor.

    "Bármelyik szerepkört vizsgáljuk, a primadonnáét, a bonvivánét, a táncoskomikusét, a szubrettét, mindegyikben két-három, sőt négy fiatal tehetségre oszthatunk egy-egy feladatot, így lesz ez az évad első premierjén is" - tette hozzá.

    Kálmán Imre talán világszerte legtöbbet játszott operettje, a Marica grófnő címszerepét például Bordás Barbara, Fischl Mónika és Kalocsai Zsuzsa is alakítja októberben. Októbertől a Bartók+Puccini Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon bemutatott Bohém Casting Budapesten is, a Thália Színházban látható.

    Visszatér a Budapesti Operettszínházba a "magyarok királynéja", Elisabeth, azaz Sissi, a bemutatószámba menő felújításon Dolhai Attila nem Rudolfot, hanem a Halál szerepét alakítja, Janza Kata mellett Vágó Bernadett is bemutatkozik Erzsébetként; a gyerek Rudolf királyfi pedig a merénylő Luccheni alakjába nőtt bele.

    Ábrahám Pál revüoperettjét, a Viktóriát nemcsak több német színház, hanem a Nagymező utcai teátrum is újra felfedezi. A kalandos történetet Béres Attila állítja színpadra. Márciusban ősbemutatóra kerül sor, Tamási Áron Ördögölő Józsiás című, 1952-ben írott darabjából Tolcsvay László és Bori Tamás ír zenés fantasyt. A tündérországban játszódó történet főszereplői között lesz Vágó Zsuzsi, Kékkovács Mara, Mészáros Árpád Zsolt, Szabó Dávid.

    A Ghost című híres film musical változata az évad utolsó premierje. A londoni Westend és a New York-i Broadway után a Nagymező utcában is eredeti verziójában kel életre Glen Ballard, Dave Stewart és Bruce Joel Rubin műve. A számtalan trükkben bővelkedő londoni előadást nem másolhatják, saját színpadi megoldásokat kell kitalálniuk - jegyezte meg Kerényi Miklós Gábor.

    Végül az elmúlt évad teljesítményeit jutalmazták a Csillag-díjjal hat kategóriában egy napilap, a Blikk olvasóinak szavazata alapján: az évad operettszínésznője Bordás Barbara, színésze Peller Károly lett. Az évad musicalszínésznőjévé Vágó Zsuzsit, színészévé Feke Pált választották. Az évad felfedezettje Dancs Annamária lett, az évaddíjat Dolhai Attila érdemelte ki.



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS

    Kapcsolódó hírek:
    A kaukázusi krétakör a Raktárszínházban! Jegyek itt!
    Jegyek a Szegedi Szabadtéri Játékok 2012-es előadásaira itt!
    Én, József Attila musical 2012-ben a Madách Színházban! Jegyek itt!
    Cigányszerelem az Operettszínházban! Jegyek a premierre itt!



    Szerző: kovacsa
    Dátum: 2011.11.05.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok


    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: