Musicalinfo.hu - Két musical premier lesz a Szegedi Nemzeti Színházban!




  • Két musical premier lesz a Szegedi Nemzeti Színházban!





    Más teátrumokkal ellentétben nem szűkíti műsorát a Szegedi Nemzeti Színház, amely az elmúlt évadhoz hasonlóan ismét tizenöt bemutatóval várja a közönséget - közölte Gyüdi Sándor főigazgató pénteken a Tisza-parti városban.

    Sokan beszélnek arról, hogy Magyarországon válságban van a színjátszás, a színházak ügye helyi vagy országos szinten átpolitizált, a Szegedi Nemzeti Színház azonban kivétel - mondta a szakember az évadnyitó társulati ülés előtt az MTI-nek.

    Gyüdi Sándor azt várja, hogy a most induló évadban az állam növekvő támogatásával, a fenntartó önkormányzat kiegyensúlyozott szerepvállalása mellett nyugodt művészi légkörben dolgozhatnak.

    A színház a 2011/2012-es évadban két balettet, három operát, két musicalt, egy gyerek- és egy családi darabot mutat be a prózai premierek mellett. Bár az első bemutató - Choderlos de Laclos és Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok című műve - csak szeptember 23-án lesz a Kisszínházban, a munka már jóval korábban elkezdődött, a színház leghűségesebb nézői már pénteken este a Nyitány gálán rövid ízelítőt kaphatnak az évad műsorából.

    Mozgalmas lesz az október a Szegedi Nemezeti Színházban: 6-án mutatják be Juronics Tamás rendezésében Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című operáját, 21-én pedig Bodolay Géza állítja színpadra Friedrich Schiller Haramiák című romantikus drámáját, és ebben a hónapban ad otthont a teátrum az Armel operafesztiválnak is.

    Az előző évadban a színház 364 előadását 107 ezren látták, Gyüdi Sándor bízik abban, hogy a nézőszámot tovább sikerül növelni.

    Idén is folytatódik a színház előadásait a diákok és egyetemisták körében népszerűsítő munka. Ismét egyetemi nyílt napot rendeznek, és a befogadást segítő programokat is szerveznek a középiskolásoknak - közölte a főigazgató.

    2011. december 2-án mutatják be a Macskafogó musicalt, amit korábban a Pesti Magyar Színházban is láthatott a közönség. A musical a Macskafogó című film alapján készült. A West Side Story pedig Juronics Tamás rendezésében 2012. február 10-én kerül bemutatásra. Musicalek közül továbbra is látható lesz a Kölyök musical is.



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: MTI / Call
    Dátum: 2011.09.09.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Rómeó és Júlia musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: