Ákos Aréna koncert 2014 - Újrakezdhetnénk Aréna koncert!Jegyek itt!

2014.05.20 Kovács Gergely

Ákos Aréna koncert 2014 - Újrakezdhetnénk Aréna koncert!Jegyek itt!

2014. december 13-án Ákos Arénakoncertet ad Újrakezdhetnénk címmel a Papp László Sportarénában. Hosszú évek után újra együtt zenél Ákos és Hauber Zsolt – hangzott el Ákos sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták közös

2014. december 13-án Ákos Arénakoncertet ad Újrakezdhetnénk címmel a Papp László Sportarénában.

Hosszú évek után újra együtt zenél Ákos és Hauber Zsolt – hangzott el Ákos sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták közös munka első szerzeményét. Újrakezdhetnénk címmel. Ez nem a Bonanza újraéledését, hanem egy közös alkotói folyamat első állomását jelzi, ahol Zsolt a zenekar “teljes jogú” tagjaként vesz részt a minkában – hangsúlyozták. Az eredményt Ákos decemberi Aréna-koncertjén hallhatjuk majd. Ákos exkluzív főtámogatója - 2014-ben is – a Telekom.

Új dallal és új formációval rukkolt elő Ákos. Az Újrakezdhetnénk címú szintipop-szerzemény nagy sikerű 2084 című album és turné irányát folytatja. Zenéjét szerzőtársa, Hauber Zsolt jegyzi, akivel annak idején közösen alapították a Bonanza Banzai zenekart – jelentette be Ákos sajtótájékoztatóján, ahol kiderült, hogy hosszú idő után újra együtt lépnek majd színpadra, s Zsolt nemcsak szerzőtársként, hanem teljes jogú zenekari tagként is részt vesz a munkában. „Zsoltot még 2011-ben kerestem meg, hogy közös munkára hívjam. A TURNÉ 2084 komoly sikere után újra találkoztunk, a Karcolatok 20 műsorában pedig már vendégként lépett fel két helyszínen is. Lelkesen dolgozunk az új dalokon, rengeteg demót kaptam tőle” – mesélte Ákos, aki elmondta, hogy Zsolttal való barátságuk még a gimnáziumi időkbe nyúlik vissza.

Ákos 2014-es Aréna koncertjére már árulják a jegyeket. Online jegyvásárláshoz kattintson ide!


A sajtótájékoztatón elmondták, hogy miután múlt év végén Ákos egy évre hazai koncertszünetet hirdetett, így idén a nyári fesztiválszezonban sem láthatjuk színpadon, viszont annál buzgóbb lesz az alkotó munka, hisz az új, Újrakezdhetnénk című dal előfutára egy őszre tervezett, új dalokat felvonultató EP-nek. Élőben pedig – pont egy évvel korábbi fellépése után - 2014. december 13-án, a Budapest Arénában láthatjuk és hallhatjuk a megújult formációt, egy új műsorral.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024