Kész a Broadway Fesztivál 2010-es műsora!

2010.09.08 Kovács Gergely

Kész a Broadway Fesztivál 2010-es műsora!

A Budapesti Operettszínház honlapjára már felkerült a 2010/2011-es évad Broadway Fesztiváljának műsora. A Budapesti Operettszínház szokás szerint két napra teljesen elfoglalja a Pesti Broadway-t! 2010. szeptember 17-18-án évadnyitó

A Budapesti Operettszínház honlapjára már felkerült a 2010/2011-es évad Broadway Fesztiváljának műsora.

A Budapesti Operettszínház szokás szerint két napra teljesen elfoglalja a Pesti Broadway-t! 2010. szeptember 17-18-án évadnyitó fesztiválunkon sztárok lepik el a Nagymező utcát: a zenés népszínház minden műfajából - operett, musical, opera - felcsendülnek igazi ínyencségek. Az első napon karneváli, míg a másodikon retrohangulat uralkodik majd!

Rengeteg meglepetés mellett ízelítőt adunk a 2010/2011-es évad premierjeiből is, A Szerdán tavasz lesz című retroperettből, Bertolt Brecht-Kurt Weill immár klasszikus művéből, a Koldusoperából, mely ezúttal zenés filmkocka-varázsként lesz látható, a szezon nagy operett-bemutatójából, Johann Strauss Egy éj Velencében című művéből, mely A golyók háborúja alcímmel kerül színpadra, valamint két operából is - hisz', ahogy idei szlogenünk mondja: Emeljük a tétet! -: Giacomo Puccini Gianni Schicchijéből és Vajda János Mario és a varázslójából. Természetesen nem maradnak ki a színház emblematikus darabjainak részletei sem...

Az első napon, pénteken karneváli hangulat uralkodik majd a Pesti Broadway-n. Délután négykor kezdődik a fesztivál: óriási kivetítőnkön nagysikerű operett és musical előadásainkból vetítünk részleteket a színpad mögött felállított kivetítőn. Fél ötkor lép színpadra, s melegíti be a közönséget Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra Musical Duett című műsorukkal. Több mint 150 ezer eladott album, arany- és platinalemezek - az elmúlt évek egyik legsikeresebb zenei projektje köthető kettőjük nevéhez, akik ezúttal nem csak a CD-ken szereplő legismertebb slágereket adják elő, hanem több meglepetéssel is készülnek.

Negyed hatkor végleg karneváli lesz a hangulat, hiszen primadonnáink, bonvivánjaink, szubrettjeink és táncos-komikusaink hintón vonulnak be a szabadtéri színpadhoz - méghozzá látványos jelmezeikben. Egy igazi, vérbő, mulattató, izgalmakkal teli karnevál veszi kezdetét a Broadway Fesztiválon - a legsikeresebb operettek legnépszerűbb dallamaival. Az apropó: 2011 márciusában mutatja be a Budapesti Operettszínház Johann Strauss Egy éj Velencében című nagyoperettjét, mely varázslatos muzsika, egyszerre andalító és felpezsdítő keringőkkel, vérforraló polkákkal, álarcosbáli forgataggal… Ám természetesen nem csak a valcerkirály dallamai csendülnek fel szabadtéri színpadunkon, hanem sikeroperettjeink, a Madame Pompadour, a Bál a Savoyban, A Csárdáskirálynő és A Bajadér slágerei is. Közreműködik: Bódi Barbara, Bordás Barbara, Csere László, Faragó András, Fischl Mónika, Kalocsai Zsuzsa, Kékkovács Mara, Kerényi Miklós Máté, Lukács Anita, Oszvald Marika, Peller Károly, Szabó Dávid, Szendy Szilvi, Vadász Dániel, Vadász Zsolt és a Budapesti Operettszínház Énekkara, zongorán kísér: Balassa Krisztián, Szabó Mónika, Lejtényi Ágnes.

Este héttől pedig kezdődik a buli Slágerparádé címmel. Filmzenék, operett-részletek és világslágerek csendülnek fel - másként. Sikerdalok, úgy, ahogy még soha senki nem hallotta, rendkívüli, csak itt és ekkor látható produkciókban! Akik színpadra lépnek: Bálint Ádám, Bódi Barbara, Bordás Barbara, Csengeri Ottília, Dolhai Attila, Faragó András, Fischl Mónika, Földes Tamás, Geszthy Veronika, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa, Kékkovács Mara, Kerényi Miklós Máté, Lukács Anita, Náray Erika, Oszvald Marika, Papadimitriu Athina, Peller Károly, Siménfalvy Ágota, Szabó Dávid, Szendy Szilvi, Szerényi László, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Vágó Bernadett, Vörös Edit.

Ők mindannyian bemelegítik már a közönséget picit a Broadway Fesztivál második napjára, mely retrohangulatban telik majd. Szombat délután egykor Rock 'n' Roll Party veszi kezdetét - a Pesti Broadway Stúdió növendékei fergeteges műsorukban népszerű rockyszámokat énekelnek, s persze táncra is perdülnek. Őket 13:45-kor a Budapesti Operettszínház Musical Együttese követi Best of című műsorával, melyben Broadway-sikerdalok és mai slágerek hangzanak el. Színpadra lép: Ábrahám Gabi, Adler Judit, Barta Viktória, Füzes Nóra, Godó Gabriella, Hodács Janó, Karányi Péter, Karsai András, Kocsis Tamás, Kugler Zsolt, Laboda Zsanett, Németh Ádám, Papp János, Petróczi Gábor, Radics Bernadett, Sárkány Zsolt, Szabó Dóra, Szűts Rita és a Hangemberek formáció.

Fél háromkor veszi kezdetét a Lemezbemutató-maraton. A Budapesti Operettszínház több művészének jelent meg albuma a közelmúltban, mások hamarosan jönnek ki új CD-jükkel. Náray Erika zenekarával Legyen úgy című lemezéről énekel, Mészáros Árpád Zsolt Szédült világ, Siménfalvy Ágota Ébred valami a szívemben, Peller Károly pedig EZ OPERETT! című albumának legnépszerűbb dallamait szólaltatja meg. Vendégeket is hívtak természetesen, Janza Kata, Bódi Barbara, Szendy Szilvi, Kalocsai Zsuzsa és Kékkovács Mara lép színpadra velük.

A 2010-es évad nagy szenzációja lesz még - premierjeink mellett természetesen - egy készülő CD, amit a Budapesti Operettszínház és a Universal Music közösen ad ki, valamint a hozzá kapcsolódó musical-koncertsorozat. A Dalok szárnyán blokkban Dolhai Attila, Janza Kata, Kerényi Miklós Máté, Mészáros Árpád Zsolt, Szabó P. Szilveszter, Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi mutatja be a produkciót.

Öt óra előtt néhány perccel a 2010/2011-es évad új bemutatóinak legnépszerűbb dallamaié és az előadások főszereplőié a szabadtéri színpad. Zenés filmkockák, vígopera, retroperett - Koldusopera, Gianni Schicchi, Szerdán tavasz lesz. Énekel Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Faragó András, Geszthy Veronika, Janza Kata, Kálmán Péter, Kerényi Miklós Máté, Lehoczky Zsuzsa, Mészáros Árpád Zsolt, Siménfalvy Ágota, Szabó P. Szilveszter, Szinetár Dóra, Vágó Zsuzsi, zongorán kísér: Bolba Tamás, Bíró Péter, Tóth Éva.

Háromnegyed hattól a IX. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny díjazottjainak műsora következik. A Révkomáromban megrendezett eseményen a szubrett-buffó és primadonna kategóriában II., míg a bonvivánok között I. helyezést értek el a Budapesti Operettszínház fiatal művészei: Bordás Barbara, Boncsér Gergely, Ábrahám Gabi és Kerényi Miklós Máté. Sikerszámaikat mutatják be a Broadway Fesztivál közönségének.

Negyed héttől a Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb musicalsztárja, Dolhai Attila koncertezik majd: Olasz szerelem és Egy szerelem története című nagysikerű albumairól énekli legkedvesebb számait.

Szeptember 18-án remélhetőleg az időjárás is kegyes lesz a közönséghez és a szereplőkhöz, de egy biztos: a Szép nyári nap nem marad el… A Neoton-musical dalai ezúttal kicsit másképpen csendülnek fel, illetve a sikerzenekar és a sikermusical népszerű számaira ezúttal táncolhatnak is nézőink. Legyen Ön a Broadway Parkettjének Ördöge - értékes színházjegyek várnak a nyertesre. Az első 12 jelentkező vehet részt táncversenyünkön - akár szólóban, akár párban. A nevezéseket a broadway@operett.hu címre várjuk. Azokat a szerencséseket, akik színpadunkon rophatják, külön értesítjük! Énekel és zsűrizi majd a táncosokat: Kerényi Miklós Máté, Réder Nóra, Szabó Dávid, Szerényi László, Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi.

S mivel mással is zárulhatna majd ez a nap, mint egy igazi retropartyval. Este nyolctól a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek slágerei és a Budapesti Operettszínház sztárjaié a terep. Aki szeretné, nyugodtan táncolhat tovább - akár késő estig - segít ebben Bordás Barbara, a két nap műsorvezetője, Csonka András, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Kékkovács Mara, Kerényi Miklós Máté, Mészáros Árpád Zsolt, Náray Erika, Peller Károly, Siménfalvy Ágota, Szendy Szilvi, Szerényi László, Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi.

Kezdje a színházi évadot a Budapesti Operettszínházzal, s bulizzon két napon át a Nagymező utcában!

Forrás: operett.hu



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024