7 musical maradt a versenyben!Hallgass bele az új musicalekbe!

2010.09.03 Kovács Gergely

7 musical maradt a versenyben!Hallgass bele az új musicalekbe!

Újabb fordulójához érkezett a Madách Színház új magyar musical megalkotására meghirdetett pályázata. A pályázaton kizárólag olyan művek vehettek részt, melyek még nem kerültek nyilvános színpadi előadásra. A harmadik

Újabb fordulójához érkezett a Madách Színház új magyar musical megalkotására meghirdetett pályázata. A pályázaton kizárólag olyan művek vehettek részt, melyek még nem kerültek nyilvános színpadi előadásra.

A harmadik szakaszban a kiválasztott művek teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottaanyagát kellett beadniuk a versenyzőknek. Ezek alapján határozott a zsűri - Kocsák Tibor zeneszerző, Malek Andrea színésznő, Müller Péter író, Tihanyi Ákos koreográfus és a zsűri elnöke, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója - a versenyben maradó művekről.
Legutóbb a húszan kaptak zöld utat, ebből az augusztus 2-ai határidőre 17-én adtak be teljes művet.

A zsűri nagyra értékelte az elkészült műveket, és hosszas vita után választotta ki azt a hét művet, melyekből az elkövetkező 3 hónapban 30 perces koncertszerű bemutató készül, a szerzők betanításában. A koncertszerű bemutatók színpadra állításához a Madách Színház rendezőt, előadókat, technikai segítséget és helyiséget biztosít.

A negyedik szakaszba jutott művek:
- Bella Máté - Karafiáth Orsolya: Macskadémon
- Bolba Tamás - Galambos Attila - Szente Vajk: Csoportterápia
- Faltay Csaba - Orosz Dénes - Gebora György: Csók
- Fűri Anna - Kiss Judit Ágnes - Gryllus Soma: A fabáb
- Lázár Zsigmond - Szabó T. Anna: Kirké
- Vizeli Csaba - Másik Lehel: A púpos
- Vizy Márton - Tóth Dávid Ágoston: Attila - Tiszta szívvel

Egy-egy musicalbe bele is lehet már hallgatni! Ha bele szeretne hallgatni kattintson ide!

A Madách Színház mindezen túl, értékelve valamennyi elkészült művet, fölajánlja a nem tovább jutók menedzselését is, olyan formában, hogy rövid ismertető kíséretében tájékoztatja a magyarországi színházakat ezekről a művekről, és érdeklődés esetén eljuttatja őket.
A továbbjutott művek koncertszerű bemutatójára pedig, vagyis a negyedik szakaszra 2010 október végén kerül sor.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024