Musicalinfo.hu - Görgényi Fruzsina: "Természetesen igazi a csók Vastag Csabával"




  • Görgényi Fruzsina: "Természetesen igazi a csók Vastag Csabával"





    Bennfentesek szerint a hagyományosnál szorosabb kapcsolat alakult ki a készülő Grease-musical két főszereplője, Görgényi Fruzsina és Vastag Csaba között. A két színész nagy beleéléssel próbálja a csók-jeleneteket.

    A Grease című musical történetét 30 éves kor felett szinte mindenki ismeri, így annak ellenére sem lesz meglepetés a darab végkifejlete, hogy az októberben színpadra kerülő új előadáshoz friss szövegkönyv készült. A két főszereplő, Danny és Sandy természetesen egymásba szeretnek, és nyílt színen csókolóznak. A Dannyt és Sandyt alakító Vastag Csaba és Görgényi Fruzsina is volt már szerelmes, így át tudják adni magukat az érzésnek, a csókjelenetet pedig a lehető legtermészetesebb módon oldják meg.

    – Természetesen bizonyos határokon belül, de aki ezt a szakmát választja, nem zárkózhat el egy igazi csók elől, pláne ha egy ilyen kis ártalmatlan randi- idillt idéző "tinédzsercsókról" van szó. A próbán Csabival meg kellett szoknunk egymás közelségét, mert az életben csak barátok vagyunk, de ez egy két perc, aztán inkább azon járt az agyunk, hogy hogyan legyen a lehető legigazabb maga a szituáció amiben az a bizonyos csók elcsattan, mert az csak akkor működik ha meg van alapozva a helyzet. - állítja Fruzsina, akivel sok fiatal lány szívesen cserélne, hogy Vastag Csaba ölelő karjaiba vethessék magukat. A fiatal színésznő szerint nem jelent problémát szétválasztani a munkát és a magánéletet.


    Vastag Csaba ennél már árnyaltabban fogalmaz. – A próba hevében olykor megtörténik, hogy szenvedélyesebb egy csók, de ebből egyikünk sem csinál problémát. Mindkettőnknek megvan a civil élete, nem akarjuk megbolygatni a másik hétköznapjait. Nagyon jó a kapcsolatunk Fruzsival, a színpadon kívül is barátok vagyunk, de nem szabad ennél többet belegondolni ebbe a kapcsolatba. Valóban nem csókolózunk, de azon vagyunk, hogy a nézők ezt higgyék. Ha sikerül, jól végeztük a dolgunkat – kacsint az X-Faktor győztese.


    A musical ország szerte látható lesz. 2015. október 16-án a SYMA Rendezvényközpont ad otthon a musical premierjének, amit a Bánfalvy Stúdió mutat majd be.

    Online jegyvásárlás ide kattintva!

    Szereplők:
    Danny Zuko - Vastag Csaba
    Sandy - Görgényi Fruzsi
    Betty Rizzo - Kiss Ramóna
    Frenchy - Szemerédi Bernadett
    Marty - Mózes Anita
    Jan - Nyári Darinka / Ress Hajnalka
    Doody - Vastag Tamás / Ekanem Bálint
    Kenickie - Borbély Ricsi / Sándor Péter
    Roger - Cselepák Balázs
    Vince Fontaine - Gesztesi Károly
    Cha Cha - Nemcsók Nóra
    Angyal - Harmath Imre
    Ms Lynch -Szalai Mariann
    Patty - Bugár Anna



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: Kovács Gergely
    Dátum: 2015.08.22.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Rómeó és Júlia musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: