Musicalinfo.hu - Ezek a Hevesi Sándor Színház új bemutatói!




  • Ezek a Hevesi Sándor Színház új bemutatói!





    Nyolc nagyszínpadi előadást mutat be és műsorra tűzi a járvány miatt elmaradt darabokat is a 2020/2021-es évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.
    Március 11. - a veszélyhelyzet kihirdetése - után 96 előadás maradt el a zalaegerszegi színházban - mondta el a pénteki évadzáró társulati ülésen Besenczi Árpád igazgató.

    Hozzátette, hogy az évadban eredetileg 252 előadást játszott volna a társulat, ezekre több mint 53 ezer néző váltott jegyet, a bérletesek száma megközelítette a 11 ezret. A jegy- és bérletértékesítésből 153 millió forintot meghaladó bevétele származott az intézménynek, míg az elmaradt bevétel 29-30 millió forintot tett ki.

    Besenczi Árpád felidézte, hogy a járvány idején a színház varrodájában több mint 3 ezer arcmaszkot készítettek, színházi dolgozók segítettek arcpajzsok összeállításában és csomagolásában, a színművészek pedig a kórház udvarán adtak "köszönetkoncertet".

    Kiemelte, hogy A Kőszívű ember fiai című zenés színmű főpróbája március 11-én volt, de a bemutatóra már nem kerülhetett sor. Jókai Mór azonos című regényének színpadi adaptációját az eredetileg kitűzött dátum után egy esztendővel, napra pontosan 2021. március 13-án, díszelőadáson mutatják be.

    A 2020/2021-es évadban az első premier a Sose halunk meg című zenés játék lesz, a produkciót október 9-én láthatja majd a közönség. A darab előkészítése már márciusban elkezdődött, de a veszélyhelyzet kihirdetése miatt leálltak a munkák. Október 22-én Ray Cooney Kölcsönlakás című vígjátékát mutatják be Besenczi Árpád rendezésében. December 4-én Vajda Katalin Legyetek jók, ha tudtok című színdarabját láthatja a közönség. A Luigi Magni és Bernardo Zapponi azonos című filmjéből készült darabot Moravetz Levente rendezi.

    A következő évben tűzik műsorra Rákosi Viktor és Nemlaha György Elnémult harangok című színjátékát Szilágyi Tibor rendezésében. Az évadot záró Cigánykerék című musicalt, Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza alkotását Böhm György állítja színpadra Bakó Gábor koreográfus segítségével.

    A Lázár Ervin-program keretében szeptember 16-án Farkas Ignác rendezésében mutatják be a Félőlény című zenés mesejátékot. A második félévben mesemusicallel várják a fiatalabb korosztályt: a Vuk című Fekete István-regényből készült produkciót Tompagábor Kornél állítja színpadra. A stúdiószínpadon Mihály Péter rendezésében a zalai származású Szálinger Balázs Becsvölgye című színművét mutatják be - sorolta a teátrum igazgatója.

    Beszámolt arról is, hogy a Sóska, sültkrumli című komédia bekerült a VIDOR fesztivál programjába, a darabot augusztus végén mutatják be Nyíregyházán.



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: kovacsa
    Dátum: 2020.06.19.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Sakk
       
    Sakk
       
    Rómeó és Júlia musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: