Musicalinfo.hu - FAME-RENT - A hírnév ára - koncert-musical sztárokkal! Jegyek itt!




  • FAME-RENT - A hírnév ára - koncert-musical sztárokkal! Jegyek itt!





    2012. október 27-én mutatják be FAME-RENT, A hírnév ára című koncert-musicalt a József Attila Színházban.

    A híres New York-i művészképző iskola, a FAME School életéről, növendékeinek és tanárainak hétköznapjairól, kapcsolatairól szóló világsikerű film és az annak folytatásaként született musical is kivételesen népszerű a műfaj hazai rajongóinak körében. Nem kisebb rajongótábort szerzett magyarországi bemutatásával egy másik amerikai kult-musical, a szintén New Yorkban játszódó RENT.

    Mindkét darabot a musicalszerzői pályája mellett társulatteremtő munkájáról, többek közt a Rock Színház egy alapító tagjaként is ismert Miklós Tibor állította színpadra elsőként Magyarországon. Ő volt a megálmodója a Freddie Mercury életét és pályáját felidéző, 2009-ben Egy bohém rapszódiája című dramatikus emlékkoncertnek is. A három mű témája sok ponton találkozik, más-más környezetben, különböző megközelítéssel, de mégis ugyanarról szól: a tehetségről, a siker, a befutás vágyáról, az ezekért folytatott küzdelmekről, - az örömteli pillanatok mellett – bukásokról, tragédiákról és a fiatal tehetségekért érzett felelősségről.

    A FAME, a RENT és az Egy bohém rapszódiája fantasztikus dalait és legizgalmasabb jeleneteit (néhány Mamma mia, Szombat esti láz és West Side Story dallal kiegészítve), most FAME-RENT, A hírnév ára címmel, két részes koncert-musicalként mutatja be az IG Produkció és a Rock Színház Alapítvány Miklós Tibor rendezésében és Fincza Erika koreográfiájával.

    Online jegyvásárláshoz kattintson ide!

    Szereplők:
    SERENA (Dráma-tagozat) – Tóth Angelika
    NICK (Dráma-tagozat) – Zentai Márk
    JOSE (Dráma-tagozat) – Puskás Péter
    ANDY (Dráma-tagozat) – Illés Olivér
    SUSIE (Dráma-tagozat) – Rácz Zsuzsanna
    ALI (Dráma-tagozat) – Kaprielian Alexa
    CARMEN (Tánc-tagozat) – Miklós Eponin
    TYRONE (Tánc-tagozat) – Ekanem Bálint
    MABEL (Tánc-tagozat) – Dér Heni
    ROSIE (Tánc-tagozat) – Illés Alexa
    ALSIE (Tánc-tagozat) – Görgényi Fruzsina
    JACKIE (Tánc-tagozat) – Kovács Dézi
    ANGIE (Tánc-tagozat) – Kovács Alexandra
    FRANKIE (Tánc-tagozat) – Funtek László
    GARRY (Tánc-tagozat) – Kozma Gábor
    SCHLOMO (Zene-tagozat) – Vecsei László
    LAMBCHOPS (Zene-tagozat) – Illésy Éva
    GOODY (Zene-tagozat) – Kiss Ernő
    CINDY (Zene-tagozat) – Szemerédi Bernadett
    WENDY (Zene-tagozat) – Vajai Flóra
    M. SHERMAN (Tanár) – Nagy Anikó
    M. BELL (Tanár) – Szemerédi Bernadett
    MR. MYERS (Tanár) – Papp István
    MR. SHEINKOPF (Tanár) – Miklós Tibor



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: Call
    Dátum: 2012.08.21.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Rómeó és Júlia musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: