Janza Kata lesz a házigazda a Magyar Ízek Utcájában!

2018.07.31 Kovács Gergely

Janza Kata lesz a házigazda a Magyar Ízek Utcájában!

Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten. A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú

Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten.

A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál.

Kovács Zoltán felidézte, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már hétfőn megkezdte működését.

A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán kiemelte: olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Mint megjegyezte, az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak.

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A központi rendezvényekre minden évben több százezren látogatnak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről - tette hozzá a kormányszóvivő.

Leskovics Éva vezető pirotechnikus elmondta: idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A tűzijátékot - mind a látvány, mind a biztonság szempontjából - a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zártláncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymással, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A zenei aláfestést Szarka Tamás műve adja majd. A tűzijátékban megjelennek majd a nemzeti színek és az arany - ismertette Leskovics Éva.

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta: a tűzijátékra meglepetéssel is készülnek majd. Jelezte, hogy az idén az Olimpia parkból fogyatékossággal élők tekinthetik meg az esti tűzijátékot.

Tiszttartó Titusz, a Petőfi rádió csatornaigazgatója elmondta, már a 18-ai kezdésnél ott lesznek zenészeik a színpadon. Augusztus 20-ára kívánságlánccal készülnek. A tűzijáték zenei aláfestését idén is a Petőfi rádió indítja majd el.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Kovács Zoltán elmondta: a Magyar Ízek Utcájában idén kiemelt szerepet kapnak a kávéházak, a házigazda Janza Kata lesz.

Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája főszervezője azt is elmondta: évről évre igyekeznek minél több termelőt bevonni vásárukba. Az idei vásár középpontjában a fűszerek állnak majd.

Az augusztus 20-ai programok részletesen megtekinthetők a kormány honlapján a http://augusztus20.kormany.hu oldalon.

Augusztus 20-án a programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök.

Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet, a budai Várban tartják a mesterségek ünnepét. Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024