Musical és musical színész is kapott díjat a Vidor Fesztiválon!

2015.09.07 Kovács Gergely

Musical és musical színész is kapott díjat a Vidor Fesztiválon!

A legjobb előadás díját a budapesti Katona József Színház művészeinek ítélte oda a zsűri a 14. Vidor Fesztiválon - közölte a rendező nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház marketingvezetője vasárnap az MTI-vel. Árgyellán Edina

A legjobb előadás díját a budapesti Katona József Színház művészeinek ítélte oda a zsűri a 14. Vidor Fesztiválon - közölte a rendező nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház marketingvezetője vasárnap az MTI-vel. Árgyellán Edina tájékoztatása szerint a szombaton befejeződött fesztiválon a Dottore-díjat a fővárosi társulat művészei A két Korea újraegyesítése című darabban nyújtott teljesítménnyel érdemelték ki.

A Makk Károly filmrendező vezette zsűri összesen tizenegy díjat ítélt oda a nyíregyházi fesztiválon. A legszívhezszólóbb előadásért járó Arlecchino-díjat a budapesti Rózsavölgyi Szalon Arts & Café társulata kapta, a Romance.com darab bemutatásáért. A merész magyar musicalért Smeraldina-díjjal jutalmazták a budapesti Centrál Színház Broadway felett az ég című előadását. A legjobb átváltozóművészeknek járó Capitano-díjat Nagy Sándor, Magyar Attila és Szerednyey Béla kapta, a budapesti Madách Színház által bemutatott Agyeldobás című darabban nyújtott alakításért.

A legjobb kvartett Pantalone-díját Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László és Mészáros Béla vehette át, akik a Dumaszínház és a FÜGE közös produkciójában bemutatott 40! avagy Véges Élet című darabban nyújtottak kiváló teljesítményt. A legjobb trió Pulcinella-díját Klem Viktor, Pálos Hanna és Szabó Győző kapta a Garzonpánik című darab szerepéért, a vígjáték a 011 Alkotócsoport és a budapesti Thália Színház közös produkciója volt. A legjobb duett Brighella-díját Katona Lászlónak és Scherrer Péternek ítélték oda, a budapesti Nézőművészeti Kft. által színpadra állított A hal nem hal bele című darabban látott alakításért.

A legjobb női alakításért Colombina-díjjal jutalmazták Rezes Juditot, aki a budapesti Katona József Színház Abigail bulija című darabjában lépett színpadra. A legjobb utcaszínházi előadást a kiskunfélegyházi Langaléta Garabonciások játszották, az Elemek, avagy tűzön, vízen, földön, égen című produkciójuk a Pierrot-díjat érdemelte ki a zsűritől. A legjobb filmvígjáték Hyppollit-díját az Argó 2 című mozidarab kapta. A zsűri egy különdíjat is kiadott, a Vidor Fesztivál hűséges komédiásainak, a Trixx Társulatnak. A 14. Vidor Fesztiválon augusztus 28. és szeptember 5. között csaknem 400 programot láthatott a közönség, Nyíregyháza mellett 21 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. A kilenc napos színházi programban 16 darabot, a legutóbbi évad legsikeresebb vígjátékait, komédiáit mutatták be a társulatok. Továbbá utcaszínházi előadások, bábdarabok, filmvetítések, kiállítások és könnyűzenei koncertek is szerepeltek a műsorban. A világzenei programban fellépett a mali Bassekou Kouyate& Ngoni, az olasz Bandariatica, a kolumbiai Sidestepper és a kínai Hanggai együttes is a 120 ezres nyírségi nagyvárosban.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024