Az Operettszínház művésze a Sissi 3D filmben!

2012.05.09 Kovács Gergely

Május 7-én fontos állomásához érkezett a Gödöllői Királyi Kastély múltját felidéző 3D-s film forgatása. A kastély parkjában Erzsébet királyné és I. Ferenc József azon kedvteléseit rögzítették a legmodernebb eszközökkel az

Május 7-én fontos állomásához érkezett a Gödöllői Királyi Kastély múltját felidéző 3D-s film forgatása. A kastély parkjában Erzsébet királyné és I. Ferenc József azon kedvteléseit rögzítették a legmodernebb eszközökkel az utókor számára, amiknek a szabad ég alatt hódoltak az egykori uralkodók. Imitáltak vadászatot, kiemelt szerep jutott a lovaglásnak, és készültek képkockák a későbbi időkről is, amikor a királyi sportot a séta váltotta fel.

A kastély muzeológusa, Faludi Ildikó által kigondolt ötletekre épült forgatás utolsó, borongós, esős időben lezajlott napján a Királydombi pavilon környékén ügyködött a stáb. Erzsébet királynét az öt évvel ezelőtti Sisi hasonmás-verseny győztese, Szabó Dóra alakította, míg Ferenc József alakja az Operettszínház művésze, Németh Attila személyében köszön majd vissza a vetítések idején. Németh Attila korábban már játszotta Ferenc Józsefet színpadon is a Rudilf musicalben és a Sissi életéről írt Elisabeth musicalben is főszerepet játszott. A Sissi életéről szóló musical a 2012/2013-as évadban tér vissza az Operettszínházba.

A film elkészítésére és a speciális vetítő berendezés megvásárlására sikeres közbeszerzési eljárásokat folytattak le a kastélyt működtető gazdasági társaság illetékesei. A nyertes kivitelező a Gelka System Kft. lett. A cég vezetése a film operatőrének a szakma nem kisebb kiválóságát, mint a 73 éves, Kossuth- és Balázs Béla-díjas Ragályi Elemért kérte fel, aki – többek között – operatőre volt a Remény útja című, 1989-ben forgatott, majd két évvel később Oscar-díjjal elismert, angol-török-svájci koprodukcióban készült lélektani drámának- írja a Gödöllő Hírek. A gödöllői kastély történetét feldolgozó film bemutatóját és a vetítőterem átadását a projekt lezárásakor, június végén tervezik.

A forgatásról az RTL is hírt adott. A lenti videó betekintést enged a forgatásba:



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024