Vegyél részt a Játékkészítő musical klipforgatásán!

2014.09.22 Kovács Gergely

Vegyél részt a Játékkészítő musical klipforgatásán!

Csodák pedig vannak. Aki nagyon akarja és hisz benne, beteljesedik az álma. Röviden erről szól az év talán legnagyobb szuperprodukciójának kikiáltott, A Játékkészítő című pop-musical, amit december végén mutatnak be, mások

Csodák pedig vannak. Aki nagyon akarja és hisz benne, beteljesedik az álma. Röviden erről szól az év talán legnagyobb szuperprodukciójának kikiáltott, A Játékkészítő című pop-musical, amit december végén mutatnak be, mások mellett Alföldi Róbert, Pokorny Lia, Szabó Győző és Nagy Feró szereplésével.

Soha vissza nem térő alkalom: néhány szerencsés rajongó ott lehet A Játékkészítő című szuperprodukció fináléjának klipforgatásán, Radics Gigi, Bereczki Zoltán, és a Király testvérek társaságában.

A darab alkotói most a rajongóknak is beteljesítik az álmát. Azok közül, akik az előadás közösségi oldalán megírják, melyik kedvenc énekesükkel találkoznának szívesen, négy szerencsést sorsolnak, akik jelen lehetnek A Játékkészítő fináléjának klipforgatásán. A rádiókból már jól ismert, Álmodd meg a csodát! című dal klipje október elején forog majd, az előadók, Radics Gigi, Bereczki Zoltán, Király Linda és Király Viktor részvételével.

A Játékkészítő musical előadásaira már árulják a jegyeket! Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Játékkészítő musical részleteiről és a szereposztásról is bővebb infókat találsz itt! Az Álmodd meg a csodát című dalt pedig itt hallgathatod meg és töltheted le.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024