Wicked musical története és érdekességek

2012.10.30 Kovács Gergely

Wicked musical története és érdekességek

Többször felreppent a hír, hogy végre Magyarországon is bemutatják a Wicked című musicalt. A 2012-es év Szegedi Szabadtéri Játékok programjának tervei között szerepelt és Molnár László is nyilatkozott már kedvezően a premierről,

Többször felreppent a hír, hogy végre Magyarországon is bemutatják a Wicked című musicalt. A 2012-es év Szegedi Szabadtéri Játékok programjának tervei között szerepelt és Molnár László is nyilatkozott már kedvezően a premierről, ám úgy tűnik még várat magára a hazai premier.

Jó hír azonban, hogy egyre több dalt hallhatunk a musicalből a magyar színészektől, különböző előadásokon (Musical plusz, sőt, az idei Broadway fesztiválon Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi is énekelt belőle egy duettet), sőt a nyáron a nyíregyházi Hang-Szín Musical és Színitanoda is bemutatta saját verzióját (amelyről korábban itt írtunk), így egyre inkább várjuk a bemutatót.



A Wicked musical magával ragadó története az Óz, a csodák csodájának előzményeit tárja fel egy egészen új szempontból, a gonosznak hitt zöld boszorkányt, Elphabát állítva a középpontba. A gonoszság vajon velünk születik? Vagy már ezen a világon tör ránk? Ezeket a kérdéseket igyekszik megválaszolni a musical az eddig még el nem mesélt történettel.

Gregory Maguire regénye Wicked: The Life and Times of the Wicked Witch of the West címmel a kilencvenes évek egyik legnagyobb meglepetése volt, legalábbis L. Frank Baum Óz – sorozatához képest, hiszen az új regény a gonosz zöld boszorkányt állította a középpontba és regényének teljes világát Óz földjére helyezte, amelyről Baum már korábban számos történetet írt. A regény most már magyarul is olvasható A boszorkány - A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora címmel. Bár a regény története nem gyerekeknek szól, a belőle varázsolt musical, amelynek zenéjét és dalszövegeit Stephen Swartz (aki a Pocahontas, a Notre Dame-i toronyőr, vagy az Egyiptom hercegének zenéjét is jegyzi) valamint Winnie Holzman szerezte. A darab 2003. október 30-ai Gerswin Theatre-i bemutatóját követően egyenesen a világhírnév felé repült fülbemászó dallamainak, lenyűgöző képi világának és szerethető figuráinak köszönhetően.

Bár a musical és a regény története nem pontosan egyezik meg, a darab igyekszik kiragadni a legmarkánsabban felmerülő kérdéseket, míg a könyv komoly morális problémákat feszeget a boszorkány történetén keresztül. Maguire világában a sárgatéglás út az elnyomás jelképe, a Varázsló seregeinek és térhódításainak útját jelzi és az állatok elnyomásának is sokkal drasztikusabb példáit olvashatjuk az azóta trilógiává bővült kötetben (nem gyerek mese).

A musical kezdő szereposztásában Idina Menzel (Elphaba) és Kristin Chenoweth (Glinda) alakította a fő szerepeket. Idina Menzel a Rent című rock musicallel vált ismertté, amely a vizsgaelőadása volt az egyetemet követően, Maureen-t, öntelt leszbikus énekesnőt alakította. Elphaba alakításáért 2004-ben megkapta a Legjobb színésznőnek járó Tony-díjat, amely a legrangosabb musical színházi elismerés. 2005. január 9-én játszotta volna utoljára Elphabát a Broadway-n, de sajnos megsérült egy nappal korábban, így csak a darab végén fogadhatta a leköszönő tapsot, 5 percig tartó ováció közepette adta át a szerepet utódjának. Kristin Chenoweth számára nagy debütálás volt a Wicked, azóta is több musical-ben játszik, mint például a Promises, promises, vagy a The Apple Tree. A színésznő 2004-en köszönt el Glindától, ezt követően kiadta szóló albumát, filmeket forgat (Földre szállt boszorkány), sorozatokban lép fel (Glee) és kiadta önéletrajzi könyvét is.

2004 a Wicked éve volt a Tony-gálán. 3 díjat vihettek haza az alkotók. A két főhősnőt egyaránt jelölték a legjobb női musical főszereplő kategóriában, amelyet végül Idina Menzel vehetett át, aki a következőket mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek egy olyan musical-nek, amely ünnepli a nőket, a másságot és a különbözőséget.”

Jelenleg Japánban, Németországban, Londonban a West Enden, a Broadway-n és három turnén játsszák a darabot szerte a világon. Az elmúlt nyolc év legsikeresebb előadásait Londonban, San Fransisco-ban, Chicago-ban, Sydney-ben, Tokyo-ban, Osakában és Stuttgart-ban láthatta a közönség. Európán belül Hollandiában döngeti jelenleg a jegy eladási listákat.

Október 30-án ünneplik a musical rajongói a Wicked-day-t, a musical születésnapjaként. 2003-ban ezen a napon mutatták be a darabot a Broadway-n és azóta minden évben különböző kísérőrendezvényekkel, beöltözős versenyekkel, énekes játékokkal ünneplik szerte a világon a rajongók a bemutató évfordulóját. Nem véletlen a közeli időzítés az Amerikában annyira népszerű halloween-hoz, hiszen ezt a napot a boszorkányok napjának is tartják tőlünk nyugatabbra. Azt hiszem az egyik legnagyobb elismerés a musical számára, hogy a 2012-es Wicked-day-en a darab felkerül a 12. helyre a legtovább futott darabok között a Broadway-n, így méltán lesz ok az ünneplésre.

A Wickedben Glinda meséli el a Gonosz Boszorkány történetét, annak pusztulása után. A nyitányban az emberek öröm ujjongását láthatjuk, hogy mindenki felszabadultan ünnepli az Átkozott bukását. Nincs több félelem, nincs több halál, mert a gonosz már nincs velük (No one mourns the Wicked). Kiderül, hogy Glinda és a Gonosz Boszorkány Elphaba egy egyetemre jártak annak idején és már régóta ismerik egymást. Mivel az embereket érdekli a Gonosz története, kíváncsiak hallgatják, hogy mit tud róla. A dalban hallott történet azonban cseppet sem szívderítő, csalfa édesanyja a kalandokat keresi, miközben terhes lesz, lelkész férje pedig, az újszülött zöld bőrszínét látván eltaszítja magától a lányát.

A másságát, különbözőségét szülei sem fogadták el, így nem lehetett könnyű felnőnie egy gyermeknek, aki a húga születése után végleg félreállítanak és csak a nagyra becsült (természetes bőrszínű) húga, Nessarose dajkájának fognak fel. Együtt érkeznek Shizbe is, a főiskolára. Itt azonban minden megváltozik. A diákok gúnyolódásait persze ki kell állnia, de végre ösztönös varázserejére is felfigyelnek, és a nyüzsgő nagyvárosban már nem a színe a legmeghatározóbb tényező, így végre kinyílhat kicsit a világ felé. Így figyel fel rá Óz birodalmának híres Varázslója is, aki bár nagyon rettenetesnek tűnik, Elphaba rájön, hogy nincs is varázsereje és őt akarja felhasználni saját ártó varázslataihoz. Glinda és Elphaba kezdetben cseppet sem barátságos viszonyának alakulását (What is this feeling) mutatja be a musical, akik szobatársak lesznek, bár ennél különbözőbbek nem is lehetnének egymástól, mégis van valami, amely létrejöhet kettejük között, ez pedig a barátság.

A népszerű és gazdag Glinda mindenki figyelmére számíthat, a fruskának más dolga sincs mint saját hírnevével foglalkoznia, így természetesen az ismert herceg megérkezésekor is az elsők között van, akik üdvözlik. A herceg teljesen szertelen, nem érdekli az iskola, csak élvezni akarja az életet (Dancing through life), tökéletesen beleillik Glinda világába, ám ahogy közelebbről megismerjük, a csinos külső mögött érzések, elvek húzódnak meg.

Az iskola bál hozza el a lányok közötti fordulópontot, ugyanis Glinda egy koszos régi süveget ajándékoz Elphabának, aki ezt jóhiszeműen fel is veszi, de a bálban mindenki kineveti. Glinda azonban már nem nevet, ekkor tudja meg, hogy Elphaba segített neki bejutni a hőn áhított mágia kurzusra, pedig szikrányi érzéke sincs a varázsláshoz. A két lány táncba kezd, majd Glinda a tőle telhető legnagyobb figyelemben részesíti (Popular).

A két barátnő együtt indul a fővárosba, hogy Elphaba találkozhasson a Varázslóval, akitől még ekkor annyi jót remél. A ragyogó Smaragdvárosban rengeteg öröm és érdekesség várja őket (One short day). Gyanús lehet, hogy már az első felvonásban közeleg a boldog vég, és a változás nem várat sokat magára. A Varázsló gonosz terveit a beszélő állatok elhallgattatásáról és a kém majmok szétküldéséről felfedi Elphaba előtt, aki nagyon megrémül nem csak tőle, hanem saját varázshatalmától is, ezért úgy dönt, hogy nem áll a Varázsló oldalán tovább. Glinda megértésre inti, de Elphaba hajthatatlan, aki ennyire gonosz, annak az elvei mellett nem tud kiállni. Természetes, hogy megkéri Glindát tartson vele, ám a lány bár nagyon szereti őt, mégsem tart vele ezen az úton. Úgy érzi, ő nem tud olyan erős lenni, mint Elphaba, aki ha kell, a jó érdekében szembeszáll magával a Varázslóval is. Szomorú búcsút vesznek egymástól és Elphaba tovább lépdel a végzete felé (Defying Gravity)



Több év telik el a második felvonás kezdete előtt és a helyzet nagyban megváltozott, Glinda ünnepelt ’sztár’, eljegyezteti magát Fyero herceggel és élnek a Varázsló mellett, míg Elphabát a gonosz megtestesítőjeként állítja be a közhiedelem (Thank Godness). Fyero viszont rég óta gyengédebb érzelmeket táplál Elphaba iránt. Így amikor el kellene kapnia, inkább vele szökik tovább (As long as you are mine). Bár Elphaba végre boldog lehetne, elfogják a férfit és így kényszerítik őt lépésekre, végül valóban azzá válik, amit gondoltak felőle, mivel mindenkit csak bánt maga körül, így le akar számolni az ellenfeleivel végleg (No good deed). Elfogja Dorothy-t, akin hőn szeretett húga, a most már halott Nessa (az Ózban Keleti Boszorkányként ismert) gyönyörű ezüst varázscipőit viseli. Mivel a kislány nem hajlandó odaadni neki, ezért bezárja őt, de nagyon nehezen viseli el annak sírását.

A musical talán legismertebb dalát a For good című slágert a végső csata előtt láthatjuk, amikor a két barátnő, Elphaba és Glinda újra találkoznak Bár évek teltek el utolsó találkozásuk óta, és közeleg az elkerülhetetlen vég Elphaba számára, a barátságuk örök és mindent felülmúl. A zöld bőrű lány szerint a harcot Óz jobbá tételére a Jó Boszorkánynak kell folytatnia, így megkéri, hogy soha ne mossa tisztára a nevét, hagy maradjon ő a Gonosz Boszorkány. A dal után a háttérben árnyalakok formájában látjuk a kis Dorothy-t, aki kiszabadul és leönti egy vödör vízzel a gonosznak mondott Elphabát, mert a Varázslótól ezt az utasítást kapja. A boszorkány a víz hatására összemegy és végül csak a kalapja marad, legalábbis a legtöbb szemtanú szerint, és hogy valóban így történt-e? A Jó Boszorkány nem lenne az, ha hagyta volna, hogy megöljék a legjobb barátnőjét.

Bár kezdetben a karakterek nagyon tipikusak, a darab folyamán jobban megismerve a szereplőket - a saját érzéseiket és sorsukat - rájövünk, hogy a velünk született tulajdonságok olykor változnak, változik az értékrendünk és végül talán már nem is a külső, hanem a belső lesz igazából fontos. A zöld bőr csak más, nem garantálja a romlottságot és a varázslat sem mindig tárgyak lebegtetéséből áll.

A rendhagyó módon nem egy pár, egy férfi és nő kapcsolatát, hanem egy igaz barátság történetét állítja központba a darab, kapcsolatuk tiszta és őszinte, minden problémájával és előnyeivel együtt. Egy szerelmi viszonyban ezt nem lehetett volna ennyire kifejezően bemutatni.

A Wicked méltán emlékezik meg a nagy elődről is az Óz a csodák csodájáról (1937. Judy Garland). A benne elhangzó kultikussá vált Somewhere over the rainbow című dal kezdő hangjai határozták meg Elphaba szólójának meghatározó hangjaivá (Defying Gravity - Unlimited). Az alkotók így állítanak emléket a másik történetnek, amelynek ugyan előzményeként szolgál a Wicked, de semmiben sem akarja felülmúlni. Ezzel az apró gesztussal is inkább az egységet kívánván hangsúlyozni, a kapcsolatot az emberek és a darabok között is. A két nő viszonyának íve a Defying Gravity-től kezdve, a Thank Godness-en át a For good című dallal éri el a csúcspontját. A bajtársiasság és a barátság, amely kialakult köztük ezekben a zenékben szólal meg a legőszintébben és váltak a legnépszerűbb dalokká.

A Wicked maga a varázslat, nem a mágia. A nézőt könnyed kikapcsolódásra csábítja, amelyben a komoly mondanivalót komikus jelenetekkel, a keletkező feszültséget szóviccekkel oldják fel, hogy a néző ne feszengjen a székében, ne kelljen ítéletet mondania a látottak fölött. De aki elgondolkodik a darab tartalmi mondanivalóján, az szembesülhet a saját előítéleteivel és még nem késő változtatnia azokon.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024