Kihírdették a Gyulai Várszínház 2012-es programját!

2012.03.29 Kovács Gergely

Kihírdették a Gyulai Várszínház 2012-es programját!

Négy premierrel várja a közönséget a Gyulai Várszínház a nyári hónapokban, emellett számos zenés és prózai műsor, rangos hazai és külföldi művészek szerepelnek a programban - mondta el az MTI-nek Gedeon József, a színház

Négy premierrel várja a közönséget a Gyulai Várszínház a nyári hónapokban, emellett számos zenés és prózai műsor, rangos hazai és külföldi művészek szerepelnek a programban - mondta el az MTI-nek Gedeon József, a színház igazgatója.

A hathetes nyári fesztivál a háromnapos Körös-völgy sokadalom népművészeti fesztivállal indul, ahol fellép Halmos Béla, Sebő Ferenc, a Muzsikás, Agócs Gergely és Szirtes Edina "Mókus" a zenekarával, lesz egy musicalkoncert The Blues Brothers címmel, a közönség láthatja az Üvegcipőt és az Abigélt vendégelőadásban, a gyulai tószínpadon bemutatkozik a Madách musicalpályázat győztese, a Csoportterápia.

A Gyulai Várszínház 2012-es programjair már árulják a jegyeket! Online jegyvásárláshoz kattintson ide!


Gedeon József a nyári évad bemutatóiról elmondta: a Ladics-ház udvarán Füves könyvek címmel Márai Sándor, Hamvas Béla és Weöres Sándor műveiből hallhat a közönség "válogatott bölcseleteket" Helyey László színművész tolmácsolásában. Az előadáshoz Binder Károly zongoraművész komponált zenét.

A Várszínház bemutatja Székely János Mórok című drámáját Csiszár Imre rendezésében. A főbb szerepeket Blaskó Péter, Balikó Tamás és Dolmány Attila játssza. Ismét látható lesz Goldoni Chioggiai csetepaté című vígjátéka, amely 1994-ben aratott nagy sikert Iglódi István rendezésében. A darabot idén a gyulai kötődésű Rusznyák Gábor rendezi, a főszereplők Sirkó László, Trokán Nóra, Fazakas Géza, Körtvélyessy Zsolt és Kovács Vanda lesznek.

A VIII. Shakespeare Fesztivált július 5. és 15. között rendezik, ehhez kapcsolódik a Várszínház negyedik bemutatója: Shakespeare A vihar című művét a Gyulai Várszínház és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közösen játssza, a főbb szerepekben színpadra lép Trill Zsolt, Szűcs Nelli és Rácz József. A vihart bemutatják még Silviu Purcarete román és a dél-koreai Oh Tae Suh rendezésében is. A dzsessz- és a bluesfesztiválon több neves külföldi művész is fellép Gyulán.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024