Több musical is lesz a Pesti Magyar Színház új évadában!

2015.06.09 Kovács Gergely

Több musical is lesz a Pesti Magyar Színház új évadában!

Hat nagyszínpadi és három stúdiószínpadi bemutatóra készül a következő évadban a Pesti Magyar Színház, amely koprodukcióban létrejövő előadások műsorra tűzését is tervezi. Zalán János igazgató az évadzáró társulati

Hat nagyszínpadi és három stúdiószínpadi bemutatóra készül a következő évadban a Pesti Magyar Színház, amely koprodukcióban létrejövő előadások műsorra tűzését is tervezi.

Zalán János igazgató az évadzáró társulati ülés után tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a jövő szezon első bemutatója Arnold Wesker A konyha című darabja lesz Lengyel Ferenc rendezésében október 2-án.

Október 16-án a nagyszínpadon Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Kéri Kitty rendezésében, november 27-én R. Rodgers-O. Hammerstein II-H. Lindsay-R. Crouse A muzsika hangja című musicaljét Eperjes Károly rendezésében mutatják be.

Február 27-én tűzik műsorra Peter Stone Sugar - Van aki forrón szereti című musicaljét, amelyet Méhes László állít színpadra.

A közönség április 8-tól láthatja Ronald Harwood Az öltöztető című darabját, szintén Lengyel Ferenc rendezésében, május 6-ai bemutatóval pedig Fodor László Érettségi című darabját állítja színpadra Verebes István.

A Sinkovits Imre Színpadon az első bemutató november 13-án lesz: Jean-Claude Carriere Napló című művét Cserje Zsuzsa rendezésében tűzik műsorra. Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című darabját Varga Éva állítja színpadra, a premiert 2016. január 29-én tartják, továbbá április 22-től láthatja a közönség Eugene O'Neill Utazás az éjszakába című művét Málnay B. Levente rendezésében.

Az igazgató beszámolt arról is, hogy a teátrum együttműködést tervez a PS Produkcióval, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel, a Coincidance Produkcióval, a Dvorák & Patka Színházzal és a Bánfalvy Stúdióval, amellyel a koprodukcióban készülő Grease című előadást mutatják be ősszel a színházban.

Zalán János kiemelte, hogy stratégiai partnerségi megállapodást kötöttek a Sennheiser magyarországi képviseletével: Magyarországon elsőként vezetnek be egy olyan technikai rendszert, amelynek segítségével a vakok és a gyengénlátók számára minden produkciójukhoz audio-narrációt biztosítanak.

Az igazgató elmondta: a színház még szorosabb együttműködést tervez a Pesti Magyar Színiakadémiával. Benkő Nóra, az akadémia igazgatója elmondta: az intézmény fennállásának 50. évfordulóját ünnepli 2016-ban. Az eseményt a jövő évadban gálaműsorral ünneplik meg.

Zalán János az idei évadról elmondta: a színház 207 saját előadást játszott, az előadásokat 56 200 néző látta, 46 vendégrendezvényt tartottak, és két fesztiválmeghívásnak is eleget tettek.

A társulati ülésen átadták a Farkas-Ratkó vándorgyűrűt, amelynek tulajdonosa egy éven át Pavletits Béla színművész lesz. A Főnix-díjat a társulat szavazatai alapján az évad legjobb női főszereplőjeként Holecskó Orsolya, az évad legjobb férfi főszereplőjeként pedig Horváth Illés vehette át. A különdíjat, amelyet a háttérszakmák dolgozóinak ítélnek oda, az igazgatóság döntése alapján Roskó János öltöztető kapta. A színház egykori igazgatója, Iglódi István emlékére felesége által alapított emlékgyűrűt az idén Soltész Bözse színművész vehette át.

Az igazgató felidézte, a Pesti Magyar Színház április 17-én csatlakozott a 26 országot magában foglaló Európai Színházi Konvencióhoz, ami véleménye szerint egyedülálló lehetőséget biztosít nemzetközi szakmai kapcsolatok kiépítésére.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024